Közélet

2011.09.07. 10:00

Ki itt a tér? Bringapark pályafoltozó kerekesekkel

Ráférne az alapos felújítás a kaposvári városligeti versenypályára. Kész szerencse, hogy az ifjú bringások lelkesedése nem ismer határt: rendszeresen saját zsebből vásárolják meg a pályához szükséges burkolóanyagot.

Harsányi Miklós

Lenyűgöző produkció ejtette ámulatba augusztus végén is a kaposvári kerékpárverseny nézőit. A földön és levegőben lélegzetelállító trükköket adtak elő az ifjak, a hazai versenyzők színe-java jött el Kaposvárra. Biró Péter Márió, a rendezvény főszervezője már akkor megpendítette: jó volna, ha új burkolatot, további elemeket kapna a pálya.

Persze a területet körbe ölelő térségre is ráférne a karbantartás. Nagy földkupacok, leszaggatott kerítés – nagyjából ez a látvány tárult tegnap is a kíváncsiskodó tekintetek elé. Biztonságos, jól elrendezett pálya: erre vágynak leginkább a bicajosok. Csakhogy az álmoknak az anyagi lehetőségek határt szabnak. Pláne akkor, ha a fiatalok rendszeresen saját zsebből dobják össze a pályafenntartáshoz szükséges felszereléseket.
– Legutóbb a burkolatot javítottuk meg – magyarázta kedden a főszervező. – Falapot, csavarokat és lemezt is vásároltunk, alkalmanként olykor csaknem 10-20 ezer forintot adunk össze. A bringások fejenként általában egy ötszázassal járulnak a kisebb felújításhoz, aki viszont egy kicsit jobban áll anyagilag, olykor egy ezrest ad. Egy-egy javításra nagyjából 3-4 havonta kerül sor.

Amit persze a srácok nem kívánnak az idők végezetéig folytatni. Bár sokan szívükbe zárták a pályát, ám ez nem feledteti velük: szükség van az állagmegóvásra. Biró azt mondta: elengedhetetlen a burkolatcsere, a vasszerkezet kijavítása, s ezen kívül érdemes lenne kiszélesíteni a pályát és új ugratóelemeket is szeretnének.

– A versenyeken egészen jó helyezéseket érnek el társaim, csakhogy a többség nem igazán tud tovább fejlődni – folytatta Bíró. – Ennek oka, hogy a pálya minősége koránt sincs a legkiválóbb állapotban. Ezért jó páran más városokba járnak gyakorolni.
– Hallottam a bringások problémáiról, s tudom, hogy anyagi áldozatot is hoznak imádott hobbijukért – hangsúlyozta Gálosi Gergely kerékpárversenyző, a kaposvári Ifjúság-, Sport és Kultúra Egyesület vezetője. – Örvendetes volna, ha központilag biztosítanák a rendszeres karbantartáshoz szükséges pénzt. Ha ez mégis elmarad, úgy jelentős összegbe kerül majd a terület felújítása.
Ezt nem kellene megvárni...



Rendet raknak a srácok maguk körül: kezdetektől fogva gondját viselik a városligeti pályának

A srácok sűrűn tartanak szemétgyűjtési akciót: kezdetektől fogva nagy gondot fordítanak a rendre. Nincsenek irigylésre méltó helyzetben: szanaszét dobált PET-palackok, cigisdobozok csúfítják a környéket. Biró Péter Márió szerint a görkorisok, a BMX-s és MTB-s fiúkat nem kell hosszan nógatni: a rendteremtésre könnyen rábírható a csapat.

– Nem szeretnénk semmilyen különleges dolgot – jegyezte meg. – Csak arra vágyunk, hogy aki idejön, valóban kultúrált körülmények között érezze magát. Jó lenne, ha ívóvíz-csapot helyeznének ki, s az se ártana, ha a közelben egy mobil WC-t is felállítanának.
A városligeti bringás park kapcsán megkerestük az illetékeseket, ám egyelőre nem találtunk nyilatkozót.

Gálosi mindenesetre jelezte: egyesületüket nemrég megkereste a helyi görkorcsolyások egy csoportja. Ők azt szeretnék, ha a pálya állapotáért felelős szervezet és a civilek között közvetítenének.

Címkék#Kaposvár

Ezek is érdekelhetik