Közélet

2012.02.06. 09:54

Oly közel és mégis távol, úttalan utakon a szomszédba

Térképen hiába határosak a települések, ha a valóságban nincs közvetlen összeköttetésük. Legfeljebb mezőgazdasági, vagy erdei zugúton lehet átjárni.

Vigmond Erika

– Mindenképpen meg kell oldani a Fonyód-Csisztapuszta-Buzsák-Öreglak-Somogyvár-Vityapuszta-Gamás útvonalat – mondta Móring József Attila, Somogyvár polgármestere, országgyűlési képviselő. – Ez 45 kilométer és 25 kilométer már meg van belőle. Nem egészen 20 kilométert kellene építeni és teljesen átstrukturálódna ennek a régiónak, ennek a járásnak a közlekedése. Néhány kilométeren négyméteres aszfalt, fél-egyméteres padkával már elegendő lenne, hogy száraz lábbal lehessen átjutni a szomszédos településekre.



Az országgyűlési képviselő kiemelte az összekötő szakaszok építésének jelentőségét turisztikai, gazdasági szempontból is azon érvek mellett, melyek a munkába járás megkönnyítése mellett szólnak.
– Számos példa van ilyenre országos szinten is – mondta Móring József Attila. – Ezért kezdeményezem, hogy a 2013-as költségvetésben akár az önkormányzati fejezetben, akár a gazdasági minisztériumnál legyen elkülönítve néhány milliárd forint a településeket összekötő utak építésére, a zsáktelepülési jellegek megszüntetésére. Ne kelljen már bűvészkedni mezőgazdasági utakkal.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!