Közélet

2012.09.07. 11:37

A dandártábornok nagy fogása a Kis-Balatonon, fotó

A megszállott pecások közé tartozik a Kaposváron született és a gyermekkorát a somogyi megyeszékhelyen töltő Böröndi Gábor dandártábornok. A Magyar Honvédség második legfiatalabb tábornoka legutóbb a Kis-Balatont faggatta gyermekkori barátjával, Sándor Zsolttal.

Fenyő Gábor

Bár vagy félezer kilométer választja el őket egymástól légvonalban, a gyermekkori barátság mind a mai napig megmaradt. Amikor a Debrecenben szolgáló 41 éves Böröndi Gábor dandártábornok – a legnagyobb szárazföldi alakulat, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár parancsnoka három és félezer katonát irányít – hazalátogat Somogyba, már hívja is Sándor Zsoltot, hogy hová mehetnének együtt lógatni.

– Gyermekkori szerelem?
– Akár így is lehet fogalmazni. Kaposváron a Bartók Béla Utcai Általános Iskolában egy osztályba jártunk Sándor Zsolttal, s már akkor is együtt lógattunk; a Töröcskei tóra és a Kapos folyóra jártunk ki – emlékezett vissza Böröndi Gábor dandártábornok.

– A hivatása révén meglehetősen messze került szülővárosától, ám amikor csak teheti, hazajár.
– Van, amikor két hetente haza tudok látogatni, de előfordul, hogy egy-két hónapot is várni kell. Ilyenkor Sándor Zsolt az „idegenvezetőm”. Kinézünk a Desedára, de voltunk már Kisgyalánban is, s olyan is volt, hogy a Zala torkolatában horgásztunk csónakkal. Sőt, annak idején alapító tagok voltunk Mernyén; öt évig közös stégünk volt.

– És a Balaton?
– Miután mindkettőnknek Balatonmáriafürdőn van nyaralója – csupán egy utca választ el bennünket, alig pár száz méterre vagyunk egymástól –, így természetesen ott is kijárunk a nádasba. A természet csendje mindkettőnkre jó, amolyan nyugtató hatással van. Na és ott van a fiam, aki hétéves kora ellenére már szintén megszállott pecásnak számít.

– Csak nem azt akarja mondani, hogy a nyáron egyeztetnek?
– De igen. Mindketten úgy próbáljuk alakítani a szabadságunkat, hogy azért néhány napig együtt, közösen faggathassuk a Balatont.

– Merrefelé „támadtak” legutóbb?
– Augusztus közepén a Kis-Balatont céloztuk meg. Ha a „nagytestvérhez” hasonlóan bőven hiányzik belőle víz, azért hál istennek szép számmal akadnak benne testesebb halak.

– A végeredmény?
– Hajnalban, illetve kora reggel egy 8,70-es és egy 9,40-es pontyot fogtunk, amit a merítőhálónk bánt. Akadtak még nagyobbacska keszegek és kárászok is.

– A csali?
– Semmi különleges: natúr csemege kukorica és giliszta. A Kisbalaton, pontosabban egyes részei még viszonylag szűz területnek számít; nem hiszem, hogy érdemes lenne kísérletezgetni.



– Csak kifogják, vagy meg is eszik a halat?
– Én mindenevő vagyok, már ami a halat illeti.

– Esetleg valamilyen specialitás?
– Nincs. Édesanyám feladata, hogy elkészítse a kifogott halat, az én dolgom pedig, hogy megegyem.

– Böröndi-legek?
– Még 1989-ben a Desedán akasztottam egy 17 kilós pontyot. De büszke vagyok a fiam, Áron – aki egyébként most lett iskolás – termetes csukáira is; Pest megyében, Gödöllőn fogott egy öt és fél, illetve öt kilós példányt.

– Debreceni állomáshelyén is szokott lógatni?
– Nem. Pest megyében Gödöllőre szoktunk eljárni, vagy pedig irány Somogy!

– Mikor tűnik fel újra somogyi vízparton?
– Sok a munkám, de ahogy tehetem, már megyünk is Áron fiammal együtt.

Ezek is érdekelhetik