Közélet

2012.09.26. 15:48

Copus 300: a régmúlt üzenete a mának

Kaposvár önkormányzata és a Kapos Televízió az idén ismét megrendezi a középiskolásoknak szóló Copus 300 helytörténeti-honismereti versenyt.

Márkus Kata

A versenykiírásról, a lebonyolításról, az értékelés szempontjairól szerdán tartottak sajtótájékoztatót a városházán, ahol Oláh Lajosné alpolgármester elmondta: 13 középiskolai csapat jelentkezett a versenyre.



A játék célja közösségépítés, a kaposváriak lokálpatriotizmusának erősítése és a helyi értékek megismertetése a város újjászületésének 300. évfordulóján. Ez utóbbit jelenti a COPUS 300 elnevezésben a szám. Az első három feladat zsűrizése három különleges helyszínen történik majd a városban. A versenyzőknek először egy kisfilmet, egy színpadi előadást, s egy képzőművészeti alkotást kell készíteniük, mindhárom témája Kaposvár.

Ezt követően iskolánként két-két csapat egy sportvetélkedőn és egy közös kódfejtős versenyen mérkőzik meg egymással a sport- és a jégcsarnokban, illetve Kaposvár utcáin. Az összesen öt feladattal maximum 250 pontot gyűjthetnek a csapatok. A két középdöntőbe négy-négy csapat jut majd, s onnan a döntőbe a két-két első helyezett kerül. A négy döntős közül a nyertes csapatot pedig január 23-án, a város ünnepnapján ismerheti meg a közönség.

Címkék#Kaposvár

Ezek is érdekelhetik