Közélet

2014.02.11. 08:09

Mazsihisz-bojkott: lemondanának a támogatásról és nem alkusznak

Csak az állami-kormányzati programok bojkottjára vonatkozik a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) hétvégi döntése, a helyi – megyei és települési – rendezvényeken részt vesznek a zsidó szervezetek és hitközségek képviselői, mondta megkeresésünkre Róna László, a Kaposvári Zsidó Hitközség elnöke, aki részt vett a közgyűlésen, melyen a Mazsihisz (melynek vezetőségi tagja) úgy határozott, ha nem teljesülnek feltételei, nem vesz részt a holokauszt-emlékév rendezvényein.

Vas András

Az együttműködés feltétele, hogy három témában megváltozzon a kormány álláspontja: a józsefvárosi Sorsok Házában történelmileg hiteles koncepció valósuljon meg, a budapesti Szabadság téren ne állítsák fel a német megszállás emlékművét, és váltsák le a Veritas Történetkutató Intézet éléről Szakály Sándor igazgatót, aki az 1941-es kamenyec-podolszkiji deportálást és tömegmészárlást idegenrendészeti eljárásnak nevezte.

– A Sorsok Háza-ügyében már ősszel jeleztük kifogásainkat Schmidt Máriának, a projekt szakmai vezetőjének, ám válaszra sem méltatott bennünket – mondta Róna László. – Az emlékművel kapcsolatban a legkomolyabb kifogásunk, hogy úgy állítja be a holokausztot, mintha azért csak a németek lennének a felelősek, míg Szakály Sándor nyilatkozatát a Magyar Tudományos Akadémia is visszautasította. A hétvégi közgyűlés előtt Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár egyeztetésre hívta a Mazsihiszt, ám két órás tárgyalás után kiderült, nincs felhatalmazása, viszont állította a zsidó szervezetek nélkül nem akarják megvalósítani a Sorsok Házát, s tájékoztatja a problémáinkról Orbán Viktor kormányfőt. Már ekkor jelezte a Mazsihisz, ha nem sikerül megállapodni a kérdésekben, bojkottáljuk a kormányzati programokat.

Mi lesz a pályázati pénzek sorsa? Több zsidó szervezet bejelentette, a kialakult helyzet miatt nem kérnek a kormányzati támogatásból, melyeket az emlékév programjaira kaptak.
– A kaposvári hitközség két pályázatot adott be – tette hozzá. – Négymillió forintot kértünk a temetőben a holokauszt-emlékmű rendbehozatalára, s végül nyertünk másfélmilliót, illetve 900 ezer forintot kaptunk a június végi, kaposvári megemlékezés megszervezésére. Bár határozat még nem született, a hitközség tagjai között végzett gyors közvélemény-kutatás alapján úgy tűnik, csatlakozunk a Mazsihisz-bojkotthoz, s ha nem változik a helyzet, visszautasítjuk a támogatásokat. A szerződéseket vélhetően február végéig alá kell írnunk, s lehet, hogy az összegeket át is utalják, legfeljebb visszaküldjük.

Róna László úgy vélte, mivel Orbán Viktor a héten Kínába utazik, a legkorábban a jövő héten adhat választ a Mazsihisznek, mely ezután tárgyal az új helyzetről. Március közepéig döntés születhet, marad-e a bojkott.
– Természetesen örülnénk, ha megváltozna a helyzet – jegyezte meg Róna László –, mindenkinek az az érdeke, hogy kompromisszumos megoldás szülessen, még ha szerintem csak a Sorsok Háza kérdésében várható pozitív irányváltás. Ám csak akkor szabad felhagyni a bojkottal, ha a kormány mindhárom kérdésben megváltoztatja az álláspontját, ellenkező esetben szomorúan, de lemondunk a megítélt pénzekről. Még úgy is, ha tudjuk, az emlékmű felújítására máshogy esélyünk sincs. Éppen ezért valaki javasolta, az arra kapott összeget használjuk fel, ám úgy vélem, ez álságos megoldás lenne. Főként, hogy a kialakult helyzet nem kifejezetten a mostani három témáról szól, ez csak a jéghegy csúcsa: alapból elutasítjuk például, hogy a retorikában rendszeresen magyarokról és zsidókról beszélnek, noha a zsidóság nem nemzetiség, hanem vallás Magyarországon...



Hasonlóképpen vélekedett Suchman Tamás, a Mazsihisz korábbi alelnöke is, szerinte a zsidóság a négy történelmi egyház egyike, s elképesztő, hogy ilyen kérdések egyáltalán felmerülhetnek.
– Elsőként szólaltam fel a közgyűlésen – mondta Suchman Tamás –, s úgy véltem, ha a három kifogásolt téma bármelyike megvalósul, nem köthetünk egyezséget, abban viszont egyetértek Róna Lászlóval, hogy a helyi rendezvényeket nem szabad bojkottálni. De mindenkinek meg kell értenie, nem köthetünk kompromisszumot, már csak azért sem, mert még a haláltáborok szörnyűségeit túléltek közül sokan még köztünk vannak, s tudnunk kell a szemükbe néznünk...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!