Jó lenne, ha mindennap jutna legalább egy tál meleg étel

– Jó napot Gyula bácsi, remélem tudnak adni egy téli pulóvert – köszöntötte kedélyesen egy idősebb férfi Knoll Gyulát, a Szent György Lovagrend somogyi-zalai priorját. Régi ismerősök: a nehéz körülmények között élő férfi hosszú évek óta majdnem mindegyik ételosztáson részt vesz. A sorban állók számát tekintve elkelt a segítség 2014. karácsonya előtt is: a hivatalos kezdés előtt fél órával gyülekezni kezdtek a rászorulók, köztük egy pár, aki egy hajléktalan szállón él.
– Ez ám a finom étel – mutat a gőzölgő babgulyásra a 40-es éveiben járó férfi, aki a téren felállított asztalra pakolta az ebédjét. – Ilyet mindennap szívesen bekanalaznék, már az illata is fenséges.
[caption id="" align="aligncenter" width="430"] Legalább egy tál meleg étel
[/caption]
Az emberek türelmesen vártak. Akadt köztük nyugdíjas férfi, elvált nő, fiatal munkanélküli, évek óta fedél nélkül élő férfi. Egy dolog mindannyiukat összeköti: a szegénység.
– Mely sajnos nagyon sok embert érint – jegyezte meg a prior. – A Szent György Lovagrend ezért minden évben megtartja az ételosztást, ami nagy segítséget jelent a rászorulóknak. Van, aki napok óta most először evett meleg ételt. Azt szeretnénk minél több emberben tudatosítani: jó adni. S ha adunk, akkor lelkiekben mi is kapunk. Szeretet nélkül nem lehet élni, közös ügy, hogy másokon segítsünk. Sokan élnek mélyszegénységben, olyan körülmények között, hogy a jómódúak el sem tudják képzelni.

Komár András, a lovagrend tagja társaival újabb és újabb adagokat mért. Karl Schultes, a kaposvári Magyar Cukormanufaktúra igazgatója kezdetektől fogva bekapcsolódott a jótékonysági akcióba: reggel még a cégnél dolgozott, dél körül már a babgulyást mérte. Úgy érezte: fontos a segítség, ezért is ragaszkodott ahhoz, hogy személyesen részt vegyen az ételosztásban. Jó páran kétszer álltak sorba: először ennivalóért, utána ruháért.
[caption id="" align="aligncenter" width="430"] Nem csak éte, ruha is várta a rászorulókat
[/caption]
– Ilyen pulóvert szerettem volna régóta: meleg és gyönyörű a színe – áradozott az ajándékról egy asszony, aki nem tudta az idejét sem, mikor kapott ruhát. A segélyből nem futja, a néhány száz forintos turkálós holmiról is csak álmodhat.
– Ez a méret jó nekem? – kérdezte a sorban álló nő az egyik főszervezőt. Gyors szemrevételezés, s pillanatok múlva az asszony már büszkén szorongatta új szerzeményét.



– Legyen szíves még egy szelet kenyeret is adni – kérte alig halhatóan a házigazdát egy középkorú férfi. (Néhány éve vesztette el állását, hajléktalanná vált, s hiába van szakmája, egészségügyi problémája miatt nem tud elhelyezkedni. Édesanyja egy város közeli faluban él. Ha a néhány száz forintos buszjegy ára összejön, elutazik hozzájuk.) – Fogalmam sincs, hogy milyen lesz a karácsonyom. Olyan, mint a többi nap... Utoljára évekkel ezelőtt kaptam ajándékot, a legnagyobb álmom az lenne, ha munkát találnék. Ja, s ha mindennap jutna legalább egy tál meleg étel.