Közélet

2015.01.15. 18:01

Stadionra jutott, gyermekétkeztetésre nem - Witzmann válaszol

Stadionépítésre, települési támogatásra át lehetett csoportosítani milliárdokat az év végén is, csak a gyermekétkeztetésre nem? – kérdezték olvasóink a siófoki országgyűlési képviselőtől. Witzmann Mihály szerint a PM javaslata nem a gyermekétkeztetésről, hanem az ellenzék aknamunkájáról szól.

Fónai Imre

Kifutott a PM az időből; ahogyan megírtuk, Witzmann Mihály ezzel indokolta, hogy – amint azt a Párbeszéd Magyarországért (PM) nyilvánosságra hozta – a parlamenti szakbizottság hét kormánypárti képviselője nem szavazta meg hárommilliárd forint biztosítását arra a célra, hogy az éhező gyermekek is napi egyszeri meleg ételhez juthassanak a hosszú iskolai téli szünetben. „A házszabály december 15-én már nem teszi lehetővé a 2014-es költségvetés módosítását” – reagált a hetek egyike, a siófoki választókerület képviselője.



E-mailben, sms-ben és hírportálunkra a Facebook-on is sok olvasónk reagált Witzmann szavaira. Egy olvasónk azt írta, hogy „december 15-én a kormány egy határozatával 4 milliárd forinttal megemelte a Nemzeti Stadionfejlesztési Program keretét. Bár szerintem mindkét döntés érinti a költségvetést, meglehet, a stadionokra való pluszköltést majd átcsoportosításnak magyarázzák, megtehette volna ezt a Fidesz a gyermekétkeztetéssel is. Amúgy pedig más esetekben a kormányzat és a parlament pillanatok alatt tud döntést hozni, egy-két nap alatt akár törvényt módosítani, tehát ha nagyon akarta volna, találhatott volna 3 milliárdot az éhező magyar gyermekek (családok) megsegítésére. Mivel nem így történt, csak arra tudok gondolni, hogy a Fidesz a gyermekéhezés legalább időszakos megoldását nem tartotta fontosnak. Csak az újabb stadionépítéseket.”

[caption id="" align="aligncenter" width="430"] Witzmann Mihály
[/caption]

Egy kommentelő pedig arra hívta fel a figyelmet: a kormány éppen a gyermekétkeztetési alapból csoportosított át 2,6 milliárdot néhány települési önkormányzat (közte Kaposvár) számára, december 23-án.   

Stadionra, önkormányzatoknak lehetett? – tettük fel a kérdést Witzmann Mihálynak, aki azt felelte: – Ha Szabó Tímea (PM) valóban szívén viselné a gyermekek étkeztetését, nem az utolsó utáni pillanatban állt volna elő kezdeményezésével. A javaslat szándékosan úgy lett benyújtva, hogy tényleges intézkedésre (az ünnepek és az iskolai szünet miatt) már ne jusson idő, ez tehát csak az ellenzék politikai haszonszerzésére és a kormánypárti képviselők lejáratására volt alkalmas. Azt persze az ellenzéki képviselőasszony sem árulta el, hogyan hajtotta volna végre ötletét. Ehhez a 2014-es költségvetést kellett volna módosítani, ami csak a házszabály megkerülésével, a Parlament újbóli összehívásával lett volna lehetséges. Mindössze annyit mondott, hogy az egyébként ünnepek alatt szabadságukat töltő önkormányzati és iskolai dolgozók gondoskodjanak elképzelése megvalósításáról. Már többször is bizonyítottam, hogy mindig örömmel állok különféle jótékonysági kezdeményezések mellé, illetve rendszeresen szervezek is ilyeneket. Amennyiben ez a javaslat időben érkezik és országosan egységes módon kivitelezhető, biztos vagyok benne, hogy a kormánypárti képviselők is támogatják.

A Fidesz-KDNP-s parlamenti képviselő az olvasói felvetésekre azt mondta: azok a 2015-ös költségvetés témakörébe tartozó kérdések, míg a PM javaslata a 2014-est érintette. – Ahogyan már elmondtam a 2015-ös költségvetés kapcsán: 5,5 milliárd forinttal megemeltük a gyermekétkeztetési keretet – emlékeztetett Witzmann Mihály.

Ezek is érdekelhetik