Kilátástalan állástalanság: tízből négy embernek nem jut munka

Háromból kettő, ötből három, hétből négy – ez nem valamiféle matematikai egyenlet, hanem a somogyiak aránya a legmagasabb munkanélküliséggel küszködő hazai települések sorrendjében. S hogy a kép még sötétebb legyen: a legutóbbi, azaz 2014 decemberi statisztikák szerint az ország legmagasabb állástalansági rátája is a megyéhez köthető: hiába a közmunkaprogram, Rinyabesenyőn tíz munkaképes korúból négynek semmiféle lehetőség nem jut. Nem sokkal jobb a helyzet Somogyaracson, Somogysámsonban és Pálmajorban sem – a három somogyi falu az országos rangsor harmadik, ötödik és hetedik helyén állt. A tíz legnehezebb sorsú település negyven százaléka tehát megyebeli, Borsod-Abaúj-Zemplén ugyancsak négy faluval képviselteti magát a cseppet sem irigylésre méltó felsorolásban, s a Top10-be még egy-egy nógrádi és szabolcs-szatmár-beregi település került. Cseppet sem mellékesen: a Dunántúlról sokszor elrettentő példaként emlegetett Szabolcs legrosszabb mutatójú falujában, Kisnaményban több mint 11 százalékkal alacsonyabb a munkanélküliség, mint Rinyabesenyőn...

– Már az országban is? – kérdez vissza Haracsi Zoltán, amikor eláruljuk, miért kerestük fel faluját. – Azt eddig is tudtuk, mi vagyunk Somogy páriái, de hogy a teljes Magyarországé is...
A rinyabesenyői fiatalember éppen kislányával sétál a lábodi erdő mélyén megbújó faluban, ahol az év végi adatok szerint a 138 munkaképes korúból 59-nek semmilyen állása nincs, még a közmunkaprogramban sem vesznek részt.

– Ennél igazából rosszabb a helyzet – állítja Orsós László –, hiszen közhasznú is sokaknak csak két-három hónapig jut, az év többi részében, kilenc-tíz hónapon át csak a 22 ezer forintos segély marad.
Illetve a fekete munka, a rinyabesenyőiek szerencséjére ugyanis a környékbeli erdők rengeteg munkalehetőséget rejtenek, még ha nem is bejelentettet. Akad persze utóbbiból is, az erdőgazdaság is alkalmaz közmunkásokat, akik legalább értelmes elfoglaltsággal töltik napjaikat.
– Állatokat etetünk, cserkelőutakat kapálunk, kaszáljuk a magaslesek környékét – mondja Orsós János, aki már alig várja, hogy jöjjön a március, ugyanis a tavasz első hónapjától az év végéig így lesz munkája. Ahogyan Orbán Gyulának is, aki, bár villanyszerelő a szakmája, mégis az erdőben találja meg boldogulását.
– Villanyosként csak Nagyatádon lenne állás, oda viszont nem tudok bejárni – tárja szét a kezét. – A közlekedés miatt nemhogy több műszakba, de egybe sem érnék oda időben.

A zsákfaluba ugyanis nem a környékbeli gyárak munkabeosztása szerint járnak a buszok: a napi három járatból a reggelivel – hét órakor érkezik – értelemszerűen nem lehet beérni Nagyatádra a hatos kezdésre, a következő negyed egykor érkezik, az utolsó pedig négy után tíz perccel. Aztán másnapig semmi, vagyis az esti műszakból hazatérni sem lehet... Pedig a faluban akad több szakmunkás is, ám igazából röghöz kötöttek.
– Állandó munkája, azt hiszem, négy embernek van – számol gyorsan Orsós János. – Egyvalaki az óvodában dolgozik, ahol a másik két asszony lábodi, ketten Atádra járnak gyárba, illetve van, aki a lábodi húsüzembe.
Ők a falubusszal jutnak el Lábodra, ami reggel hatkor indul, tehát az esetlegesen reggeli műszakba igyekvőknek ez is késő lenne. Autóval drága a bejárás Nagyatádra, sokaknak kocsija sincs – ez néhány helybélinek valamiféle jövedelmet is jelent, hiszen a nagybevásárláshoz felajánlják autójukat, s négy-ötezer forintért furikáznak be a városba a multikhoz...



– A helyi közmunka olyan-amilyen – jegyzi meg az egyik férfi –, értelme nincs több, mint máshol. Kaszálunk, árkot tisztítunk, mostanában havat lapátolunk. Ma éppen a temetőbe kell menni.
Kicsit elcsodálkozunk, mit lehet csinálni bokáig érő hóban a faluvégi sírkertben, de a kérdezett csak vállat von: – Ha ez a feladat, hát megcsináljuk...

A többség persze szívesebben dolgozna valami értékteremtőbbet, Orsós László például szívesen menne az atádi fánküzembe, ahol nyolc általánosával is boldogulna.
– A legjobb persze az lenne, ha idetelepülne egy gyár – jegyzi meg, mire meglepődünk: milyen üzemet tudna elképzelni a falujában, ahol végzettség nélkül elhelyezkedhetne. Hamar kiderül, nem az Audit vizionálja Rinyabesenyőre, hanem egy egyszerű seprűgyárat...
Ám a zsákfaluba, ahonnét Mike, Görgeteg, Alsótapazd és Homokszentgyörgy felé is csak sáros-földes út vezet, s bolt és kocsma sincs, nem akar senki beruházni. A helyiek szerint a homokszentgyörgyi, s ezzel a falut Szigetvárig kinyitó utat már negyven éve ígérgetik... A rendszerváltásig a bezártság még nem okozott akkora gondot, hiszen a környékbeli cégek utaztatták a munkásokat, s a téeszben is akadt munka, aztán mindkét lehetőség elsorvadt.
– Dolgoznánk, ne higgyék, hogy itt csupa henyélő, lusta ember lakik – sóhajt fel Juhász József. – Mindenki szeretne állást, hiszen az több pénzzel, jobb megélhetéssel jár. Mert az csak az egyik statisztika, hogy munka szempontjából Rinyabesenyő a legrosszabb falu az országban. De ez azzal is jár, hogy a legszegényebb...