Közélet

2016.10.14. 07:48

Mindenkinek megbocsátott a leglátogatottabb könyvtár

Mindenkinek megbocsátott a könyvtár: elmaradtak a szigorú tekintetek és a késedelmi díjak, csupán egy kis szégyenkezéssel vissza lehetett vinni a régen kikölcsönzött dokumentumokat, amelyről már-már elfeledkeztek az érintettek.

K. G.

A megbocsátás napján sok kötetet hoztak vissza, de nem mindenki élt a lehetőséggel. Az összefogás hetét tartották, melynek ideje alatt 272-en iratkoztak be a Takáts Gyula Megyei és Városi Könyvtárba, sokan közülük a város környéki településekről. Élre tört a könyvtár: az országban a leglátogatottabbnak számít a megyei bibliotékák között. Az őszi könyvtári hetek keretében akciókkal várták olvasóikat. A Hangolda zenekar muzsikált, kézműves foglalkozással, lufihajtogatással várták a gyermekeket. A frissen beiratkozók között még egy vásárlási utalványt is kisorsoltak.
– A város összlakosságának számát véve alapul arányosan nálunk van a legtöbb beiratkozott olvasó – mondta Horváth Katalin igazgató. – Kiállításokat, rendezvényeket szervezünk, ez a siker záloga. Így válik a könyvtár nemcsak közösségi színtérré, hanem egy olyan hellyé, ahol minőségi szolgáltatás nyújtható.



Kreatív könyvtárosi gárda segíti a népszerűség elérését. A kaposváriak voltak az ötletadói annak, hogy a költészet napján egy közös videofelvételen olvassák fel Lackfi János egy versét a bibliotékák dolgozói. Egy másik alkalommal a könyvtárosok kedves könyveik borítója mögé bújtak egy-egy fotó kedvéért, amelyet megosztottak a világhálón, hogy ezzel hívják fel a figyelmet az olvasás fontosságára.
– A könyvtár egyre inkább információs központtá válik. Az információt helyezzük a középpontba, az eszközt használó, digitalizált kompetenciát, mert a mai világban az információ „hatalmat” jelent – tette hozzá Horváth Katalin. – Húsz számítógépet kaptunk a kaposvári önkormányzattól, ez technikai gyorsítást jelent. Több elképzelésünk is van, hogyan lépjünk előre. Azt tervezzük, hogy a kaposvári, somogyi vállalatokat szólítjuk meg, információkhoz juttatva őket segítséget nyújthassunk nekik például stratégiák, vezetési szervezetek kidolgozásában. Folytatjuk azt a kezdeményezésünket, amelyben a gyermekkönyvtárunk látogatói társaiknak ajánlanak könyveket, könyvtári óráinkkal megszólítjuk a város iskoláit. Arra is nagy hangsúlyt fektetünk, hogy a könyvtárosok személyre szabottan ajánljanak műveket a látogatóknak. Az időseket is megszólítanánk, internetes tanfolyamot szervezünk, hogy megvalósulhasson a könnyebb kapcsolattartás az unokákkal. Várjuk a fiatalokat, hiszen a könyvtárban, mint egy közösségi térben éppúgy lehet randizni, mint a régi időkben... Az olvasóvá nevelés velük kezdődik!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!