Vezetőváltás: nyugdíjba vonult a Cukormanufaktúra vezére

– Előbb, utóbb eljön az ember életében az idő, amikor érzi, nyugdíjba kell vonulni – mondta Karl Schultes. – Elhatározásom nem volt titok, de sok kolléga, barát, ismerős nem akart hinni a fülének, hiszen tudják, hogy mennyit dolgoztam a vállalkozásért. Úgy érzem, időben léptem.

[caption id="" align="alignright" width="370"] Nyugdíjba vonult Karl Schultes
[/caption]– Fájó szívvel hozta meg a döntést?
– Nem, mivel tudatosan kell gondolni a visszavonulásra – felelte Karl Schultes. – Szerintem ostobán viselkednek azok a vezetők, akik azt hiszik: nélkülük megáll majd az élet a cégnél. Véletlenül sem szerettem volna ilyen csapdába kerülni.

– Mozgalmas üzleti élet, tárgyalások sorozata, rengeteg utazás: a nyugdíjba vonulással lezárult egy korszak. Kaposváron élnek majd párjával vagy átteszi székhelyét egy elegáns külföldi üdülőhelyre?
– A városban maradok, de nyilván több lesz a szabadidőm, s könnyebben utazgatok. Ezt amúgy hamarosan kihasználjuk: egy dél-afrikai kirándulással leptem meg páromat. Most ilyen programokra is jut idő, s biztosíthatom: itt élek továbbra is, 25 éve kaposvári polgár vagyok.

– Ennyire ragaszkodik Somogyhoz?
– A kaposvári cukorgyárban 1991-ben álltam munkába igazgatóként, öt év után eljöttem, ám később itt alapítottuk a cukormanufaktúrát. Rengeteg szál köt a városhoz: ha végigsétálok a Fő utcán, akkor is sokan rám köszönnek. Kár volna tagadni, ez jól esik. Számos egykori cukorgyári vagy MCM-s dolgozóval futok össze, s váltunk néhány szót: ezek kedves pillanatok.

– Külföldiként hogyan fogadták annak idején?
– Különösebb probléma nélkül beilleszkedtem, bár bizonyos tekintetben olykor eltér a magyar és az osztrák emberek mentalitása. Ausztriában gyakran vidámabbnak tűnnek a az emberek, Magyarországon sok gondterhelt arcot látni.

–  Mennyi idő alatt alkalmazkodott a helyi viszonyokhoz?
– Úgy érzem, ez sem okozott megoldhatatlan problémát. A magyar nyelvtudás hiánya főként az elején jelentett nehézséget, ám a közvetlen kollégáim remekül beszéltek németül, angolul, s ha nem is beszélek folyékonyan, de azért az évek folyamán a magyarból ragadt rám valami...

– Átalakulások, változások tömege zajlott le a cukoriparban. Mi ad okot büszkeségre?
– Kaposváron működik az ország egyetlen cukorgyára. Ne feledjük: hosszú évek alatt 11 üzemre került lakat. Annak idején szerintem részben a hatékonyság növelő beruházások sorozata alapozta meg a kaposvári gyár jövőjét: ennek eredményeként napi 3000 tonnáról 7000 tonnára növeltük a feldolgozott cukorrépa mennyiségét.

– S mi az, amit utólag megváltoztatna?
– Bizonyos kérdésekben eltérő álláspontot fogalmazott meg az akkori osztrák felsővezetés, mint én. Így útjaink öt év után szétváltak.

– Ne a kifogást, hanem a megoldást keressük: problémás helyzetekben gyakran mondta munkatársainak. Erre gondolt, amikor párjával, Horváth Évával megalapította a cukormanufaktúrát?
– Negyvenhét évesen új helyzetbe csöppentem. Évával ketten egy bérelt garázsban kezdtük el a munkát, s a manufaktúra gyors tempóban növekedésnek indult. Meggyőződésem volt, hogy sikeres lesz a cég, s elszántan, lendületesen, tele ambícióval dolgoztunk. A cukorcsomagolásban láttam a jövőt és igazunk lett: ahogy nőtt a cég, úgy több egykori cukorgyári kollégának is munkát, megélhetést biztosítottunk. Olyannyira hűségesek maradtak hozzánk, hogy a kezdő csapatból már jó páran MCM nyugdíjasok.



– Előremutató ötletek, gyors reagálás, megbízható üzleti kapcsolatok: Ön szerint ez alap. Mi kell még a boldoguláshoz?
– Felelős gondolkodás. Tudja, soha nem vágytam kastélyra és a horvát tengerparton sem vásároltunk fényűző villát. Egy barátságos, a magunk örömére berendezett családi házban élünk, s ez nekünk ez tökéletesen megfelel. Magyarországon esetenként még mindig azzal szembesülök, hogy  számos tulajdonos jóval többet vesz ki a vállalkozásból mint amennyit lehetne. Általában hosszú távon gondolkodom: kezdetektől fogva tudatosan visszaforgattuk a bevétel jelentős hányadát a cégbe. Ezzel sikerült megteremteni az anyagi és szakmai alapokat a tartós fejlődéshez, s nem ért olyan megrázkódtatás az üzleti életben, amit nem vagy csak hihetetlen nehézségek árán hevertünk ki.

– Soha nem verték át az üzleti életben?
– A tanulópénzt megfizettük, pláne az elején. Előfordult, hogy nem fizették ki a cukrot, a trükkös alakok ebből az iparágból sem hiányoznak. A tapasztalatok birtokában egyre óvatosabbá váltunk: biztosítékot kértünk, s aki először rendel tőlünk árut, előre fizet. Szükség van a fegyelemre.

– Sok ismerőse állítja: derűs, nyugodt ember. Mégis mi hozza ki a sodrából?
– A tudatlanság és az intolerancia. Bevallom: könnyen felhúz, ha fontos szakmai kérdésekben olyan személy hallatja a hangját, aki nem igazán mélyedt el az adott témában. Ez szerintem felesleges idő- és energiapocsékolás. Aki ismer, tisztában van azzal is: a rossz hangulat hamar elpárolog, s máris várom a következő feladatot.

– Gyaníthatóan nyugodtabb korszak előtt áll. Mihez kezd időmilliomosként?
– Hát, korántsem biztos, hogy az leszek... A családi elfoglaltságokon kívül azért több idő jut a hobbira. Három oldtimer Volkswagen boldog tulajdonosa vagyok: a legidősebb 1953-as gyártmány. A régi órák gyűjtése a másik szenvedélyem: a kollekció több mint 30 darabból áll. S ha már a régiségeknél tartunk, gyerekkorom óta kedvelem régi katonai felszereléseket és az ólomkatonákat. Amúgy épp itt az ideje, hogy bővítsem a felhozatalt. Ez olyan szenvedély, amivel aligha lehet leállni...