Közélet

2017.07.03. 14:42

Aratnak a felvásárlók

Ahol lehet, gőzerővel folytatják az aratást, a somogyi gabonatermesztők tisztességes árakban és kiegyensúlyozott felvásárlásban bizakodnak. A régió egyik meghatározó felvásárlója a 15 ezer tonna őszi árpán kívül csaknem 100 ezer tonna búzát vesz át.

Harsányi Miklós

– A konfliktushelyzet elkerülésére tapasztalatra és mély piaci ismeretekre van szükség – mondta Szilágyi István, a gyékényesi mezőgazdasági zrt. elnöke. – A repce betakarítása után csütörtökön kezdjük vágni a búzát. Ezt 285 hektáron termesztjük, s 5-6 tonnás átlagtermésre számítunk.
Egy hektár búza önköltsége 280-300 ezer forint. Most 41-42 ezer forintot ajánlanak egy tonna gabonáért, ami kevés, úgy érzi, tonnánként 50 ezer forint körüli összeg volna méltányos. Így hat tonnás átlaghozam esetén nyeresége is lehetne a gazdáknak, viszont ha a jelenlegi alacsony felvásárlási árak maradnak, akkor a termelők egy része vesztességgel zár. Szilágyi István úgy látja: ebben a helyzetben újra kell gondolni a fejlesztéseket, beruházásokat. Most leginkább arra van szükség, hogy a felvásárlók tisztességes áron, időben és gördülékenyen vegyék át a terményt a gazdáktól. Csehi Jenő balatonöszödi családi gazdálkodó közel 60 hektárt művel meg: a tíz hektárnyi őszi árpán kívül rövidesen 25 hektár búzát is aratnak. A terményt „kombájn alól”, vagyis azonnal elviszik majd a gazdaságukból, a térségben működő egyik felvásárlóval régóta kapcsolatban állnak.



– Hallani, hogy egyes kereskedők lenyomják aratás környékén az árakat, ami később azért mégis csak újra emelkedni kezd – tudtuk meg. – Számos kisebb gazda viszont igyekszik gyorsan eladni az őszi árpát, búzát, mivel nehezen tudnák raktározni az árut, ráadásul a be- és kitárolásnak is van költsége. Remélhetően ezúttal is gördülékenyen megoldunk minden feladatot.
Gombos Sándor, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei elnöke amondó: az összefogás segíthet a gazdáknak. A gyenge árak kapcsán kiemelte: akinek lehetősége van, ne adja el a gabonát, az év vége előtt ugyanis várhatóan emelkednek a terményárak.


 

Előrelátó gazdák

– Tervek szerint 80-100 ezer tonna búzát vásárol fel a társaságunk – közölte érdeklődésünkre hétfőn Hanyecz Imre, a kaposvári MG Pordukt Kft. ügyvezető igazgatója. – Ebből 40 ezer tonnát már megrendeltün, a maradékra egy hónapon belül kívánunk leszerződni. A takarmány minőségért 41 ezer forintot ajánlunk, az Euro-búza tonnája nagyjából 42 ezer forint. Egy tonna őszi árpáért 36-37 ezer forintot fizetünk.
A termelők osztanak-szoroznak, egyesek igyekeznek új értékesítési csatornák után kutatni. Úgy tudjuk, akadt olyan somogyi agrárvállalkozó is, aki közvetlenül próbálja exportálni a terményt, csakhogy kisebb mennyiséggel nem egyszerű piacra lépni. Pláne külföldön, ahol a felvásárlók eleve általában nagyobb volumenre kötnek szerződést. Hanyecz Imre azt is elmondta: a társaságuk által felvásárolt gabona egy részét Olaszországba szállítják, de jut belőle Boszniába is. Hétfőn kezdték el rakodni az első, nagyjából 55 millió forint értékű gabonaszállítmányt a kaposvári vasúti teher-pályaudvaron.

Címkék#gyékényes

Ezek is érdekelhetik