2017.04.11. 10:15
A tizedik ikszben
Bizonnyal gyakran előfordult a magyar irodalmi életben, hogy két Kossuth-díjas költő találkozik, aztán nosztalgiáznak egy kicsit. Az viszont valószínű, csak egyetlenegyszer fordult elő, hogy a két költő mindegyike betöltötte már a 93. életévét.
Faludy György 2004 szeptemberében látogatott utoljára Kaposvárra. A nézőtéren ott volt a pályatárs, Takáts Gyula is. Kiderült, hogy legutóbb 1936-ban ültek egy asztalnál. Örültem, hogy a Faludy-estnek én lehettem a moderátora. – Emlékszel – így Faludy –, Babitsnak mindig szerdán volt fogadónapja. – Emlékszem, persze – bólogatott Takáts Gyula. Az előszobájában volt egy kerevet. – Sokat ültem rajta – mondta Gyula bácsi. – Kérlek szépen, egyszer mentem, ott ült rajta Tóth Árpád és Szabó Lőrinc. Tudod, a Lőrinc milyen udvarias volt! Meglátott, fölállt, Árpáddal meg zsupsz! fölbillent a kerevet, és beesett a függöny mögé. Ott volt Babits szennyese. Hát én úgy nevettem, hogy be sem mentem a fogadóórára. – Ilyen történetek váltogatták egymást egész este. Megható volt a búcsúzásuk is, hiszen mindketten tudták: minden bizonnyal utoljára beszélgettek.
