el nem múló fájdalom

2017.08.23. 13:00

Vilmos és Harry őszintén beszél a tragédiáról

Anyjuk, Diana húsz éve bekövetkezett halála utáni nehézségeiről beszél egy új dokumentumfilmben a walesi hercegnő két fia, Vilmos és Harry herceg.

Harry többek között úgy fogalmaz, megvan a véleménye arról, hogy jó vagy rossz döntés volt-e, visszatekintve viszont nem bánja, hogy gyerekként jelen volt édesanyja gyászkíséretében. A herceg korábban úgy fogalmazott, egyetlen gyereket sem lenne szabad arra kérni, hogy kísérje anyja koporsóját.

Harry, aki 12 éves volt Diana halálakor, védelmébe vette apját, Károly herceget, a brit trón örökösét, aki szerinte minden tőle telhetőt megtett érte és testvéréért, Vilmos hercegért, miután Diana életét veszítette.

„Az egyik legnehezebb dolog egy szülő számára elmondani a gyerekeinek, hogy meghalt a másik szülőjük” – fogalmazott a BBC vasárnap adásba kerülő dokumentumfilmjéből előzetesen ismertetett részletek egyikében.

A walesi hercegnő 36 évesen, 1997. augusztus 31-én halt meg autóbalesetben. 2008-ban megállapítást nyert, hogy sofőrje ittassága és a járművet üldöző lesifotósok okozták a tragédiát.

Ezzel kapcsolatban Harry herceg úgy fogalmazott, nehéz túltennie magát azon, hogy akik üldözték az anyját, fényképeket is készítettek róla, miközben az autó hátsó ülésén haldokolt, súlyos fejsérüléseket szenvedett. Felrótta nekik, hogy nem nyújtottak segítséget.

A 20 évvel ezelőtti eseményeket felelevenítve Vilmos herceg azt mondta, az egyik legnehezebb dolog volt az életében anyja koporsóját kísérni. Cambridge hercege, aki 15 éves volt anyja halála idején, felidézte, hogyan próbálta elrejteni érzelmeit a „nagyon hosszú és magányos út” alatt. „Úgy éreztem, ha a földet bámulom és a hajam az arcomba hullik, senki sem láthat” – fogalmaz a 90 perces dokumentumfilmben.

Elmondta, nem volt könnyű döntés, hogy öccsével részt vegyenek a menetben, és a döntést végül a család közösen hozta meg. Törekedniük kellett a család és a kötelesség közötti egyensúlyra. A hercegnek meg kellett tennie a magáét, miközben a magánember csak arra vágyott, hogy szobája magányában sirathassa az anyját – emlékezett vissza.

Vilmos és Harry az apjukkal és a nagyapjukkal – az uralkodó, II. Erzsébet férjével, Fülöp edinburghi herceggel – valamint Diana fivérével, Spencer gróffal kísérték a hercegnő koporsóját Londonon keresztül. Spencer gróf a közelmúltban bizarrnak és kegyetlennek nevezte, hogy a gyerekeknek is jelen kellett lenniük a díszkíséretben.

Diana két fia felelevenítette azt is, mennyire feszültté tette anyjukat a paparazzók állandó jelenléte a halála előtti években. A lesifotósok falkába tömörülve vártak rá, ahányszor csak kilépett az ajtón – mondták. „És a falkát úgy értem, mint a kutyákét. Követték, üldözték, zaklatták, gorombáskodtak vele”, provokálták, hogy kiboruljon, és mindezt le tudják fényképezni – emlékezett vissza Vilmos.

(Borítókép: Shutterstock / mark reinstein)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!