Mozgókép

2020.04.25. 09:28

Lehet, hogy idén virtuális lesz a Torontói Filmfesztivál

A Torontói Nemzetközi Filmfesztivált (TIFF) az előre tervezett időben, szeptember elején megrendezik – szögezte le Cameron Bailey, a fesztivál művészeti igazgatója. Azt azonban hozzáfűzte, hogy a szervezők több alternatíván dolgoznak: egy kisebb közönséggel megrendezett fesztivált éppen úgy fontolgatnak, mint az esemény teljes áthelyezését a virtuális térbe.

Az Észak-Amerika legnagyobb, évente megrendezett filmes seregszemléjének tartott fesztiválig még fél év van hátra, de a koronavírus-járvány miatt a szervezőknek számos lehetséges változatot meg kell vizsgálniuk.

Bailey és csapata elszántan kitart a fesztivál megtartása mellett, de számba vesznek olyan lehetőségeket is, mint a vetítési helyszínek és a közönség számának csökkentése, a legrosszabbra készülve pedig egy teljesen a virtuális térbe költöztetett fesztivál ötlete is felmerült

írta a Variety.com.

Bailey szerint a fesztivál elhalasztása már csak azért sem jöhet szóba, mivel a járvány esetleges második hulláma talán éppen októberben vagy novemberben tetőzik majd.

Az igazgató arról is beszélt, hogy

mivel idén több jelentős filmfesztivál is elmaradt, a TIFF még nagyobb hangsúlyt kapott, hiszen a stúdiók és a filmesek nagyon szeretnék bemutatni új produkcióikat.

Az ágazat sok képviselője ugyanakkor nem tud majd Torontóba utazni, így ez a fesztivál nyilván más lesz, mint a korábbiak.

Joana Vicente, a fesztivál igazgató-társelnöke hozzáfűzte, hogy egy hibrid fesztivál megvalósításán gondolkoznak: a hagyományos rendezvény és a digitális formátumok elegyítésével. Azt azonban csak az idő döntheti el, hogy milyen arányban tolódik a digitális elemek felé a fesztivál tette hozzá.

Bailey kiemelte: ebben a helyzetben most ismét vissza kell nyúlniuk a kezdetekhez, újból fel kell tenniük a kérdést, hogy mi is a TIFF valódi esszenciája, mit is kínálnak a filmeseknek és a közönségnek. A személyes élmény, a médiavisszhang, amit egy film meghívása jelent, a filmpiaci potenciál mindezek a kulcselemek átgondolásra várnak az új helyzetben.

A TIFF szervezői egyúttal a globális filmes közösség iránti szolidaritásukat is kifejezték.

Mint hangsúlyozták,

az ágazatban dolgozóknak nagyon sok munkájuk fekszik a produkciókban, és nagyon fontos számukra, hogy filmjeiket bemutathassák.

Ha a fesztivált szeptemberben a tervek szerint meg tudják rendezni, az Bailey szerint a filmek és a filmesek igazi ünnepe lesz, amely támogatja az ágazatot és visszahozza a közönséget.

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!