éremtől fosztva

2017.08.09. 15:50

Makwalát nem engedték a döntő közelébe

Isaac Makwala nem tudja magát túltenni azon, hogy a londoni atlétikai világbajnokságon betegség miatt nem engedték elindulni a férfi 400 méteres síkfutás döntőjében.

A botswanai sprinter a címvédő és végül fölényes győzelmet aratott Wayde van Niekerk első számú kihívójának számított, ám ő is az egyik áldozata volt a több versenyzőt is érintő ételmérgezésnek.

„Egyáltalán nem hallgattak meg, csak azt mondták, hogy nem futhatok, mert beteg vagyok” – nyilatkozta elkeseredetten szerdán a 30 éves futó. –„Néha azt gondolom, hogy ez szabotázs volt.”

Makwala a 200 méter hétfői előfutamai előtt lett rosszul, ám kedden futni akart, és ki is ment a stadionba. Azonban nem engedték rajthoz állni, visszaküldték a szállodába, mert a brit egészségügyi rendelkezések szerint a fertőzés miatt 48 órás karanténban kell lennie.

„Elgondolkodtam azon, hogy akkor engedtek volna-e futni, ha brit lennék?” – tette fel a kérdést az afrikai atléta.

A világcsúcstartó, olimpiai bajnok dél-afrikai Van Niekerk – aki nagyon simán nyerte meg az egykörös táv döntőjét – együttérzéséről biztosította Makwalát.

„Szerettem volna, ha megkapja az esélyt. Úgy gondolom, nagyon jó munkát végzett az elmúlt időszakban” – mondta az immár kétszeres világbajnok futó.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!