Belga Nagydíj

2020.08.30. 18:51

Hamilton rajt-cél győzelmet aratott

A 35 éves brit pilótának ez volt az idei ötödik, pályafutása során pedig a 89. sikere.

Fotós: Francois Lenoir

Fotós: Francois Lenoir

A címvédő és hatszoros világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője rajt-cél győzelmet aratott a vasárnapi Forma-1-es Belga Nagydíjon, ezzel tovább növelte az előnyét az összetett pontversenyben.

A 35 éves brit pilótának ez volt az idei ötödik, pályafutása során pedig a 89. sikere, így már csak kettő hiányzik neki ahhoz, hogy beállítsa a hétszeres vb-győztes Michael Schumacher 91 futamgyőzelmet számláló rekordját.

A Spában negyedszer diadalmaskodó Hamilton – aki két hete a Spanyol Nagydíjon is rajt-cél győzelemmel zárt – mögött csapattársa, a finn Valtteri Bottas ért célba másodikként, míg a dobogó alsó fokára Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője állhatott fel.

A rajtot az első sorokból indulók egyformán jól kapták el, így a sorrend nem változott, bár a harmadik kanyarban Verstappennek meg kellett küzdenie Daniel Ricciardóval (Renault).

Az első kör végén Hamilton, Bottas, Verstappen volt a dobogós helyeken száguldók sorrendje, hátrébb pedig Pierre Gasly (Alpha Tauri) „vitte el a show-t”, miután a 12. pozícióból startolva az ötödik körben már nyolcadik volt.

A 11. körben Antonio Giovinazzi (Alfa Romeo) és George Russell (Williams) látványos balesete miatt a pályára hajtott a biztonsági autó, miközben a két versenyző épségben elhagyta az ütközés helyszínét. A safety car-időszak alatt a mezőny nagy része a boxba hajtott és kereket cserélt, majd a 15. kör elején folytatódhatott a küzdelem.

Az újraindításnál Hamilton megőrizte a vezető pozíciót, mögötte Bottas és Verstappen száguldott.

A verseny második fele sok izgalmat már nem tartogatott, a pilóták szinte kivétel nélkül a biztonsági autós időszakban elfoglalt helyükön haladtak egészen a befutóig, csak a végül ötödik Esteban Ocon és a nyolcadik helyig ismét előretörő Pierre Gasly tudott előzni.

Az egész szezonban szenvedő Ferrari-pilóták mindketten célba értek, bár a négyszeres világbajnok német Sebastian Vettel és a monacói Charles Leclerc sem szerzett pontot: előbbi 13., utóbbi a 14. helyen zárt.

A vb egy hét múlva Monzában, az Olasz Nagydíjjal folytatódik.

Forrás: MTI

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!