német-török viszály

2017.08.22. 21:10

Szigorúbban ellenőriznék a mecseteket a németek

A németországi török mecsetek és egyesületek szigorúbb ellenőrzését sürgette a német külügyminiszter és az igazságügyi miniszter a Spiegel Online hírportálon kedden megjelent vendégkommentárjában.

Heiko Maas igazságügyi és Sigmar Gabriel külügyminiszter szerint komolyan meg kell vizsgálni, milyen értékeket, politikai attitűdöket közvetítenek a török állam által Németországban működtetett mecsetek és közösségek. Megállapították, hogy Recep Tayyip Erdogan török államfő politikájának radikalizálódásával irányváltás következett be ezek tevékenységében.

Aggályaikat fejezték ki amiatt is, hogy ezek a szervezetek nagy mozgósítási potenciállal bírnak, miközben működésükben a másként gondolkodók befolyása folyamatosan csökken.

„Résen kell lenni, hogy a németországi muszlim közösségek ne kerülhessenek Recep Tayyip Erdogan befolyása alá”

- emelte ki a két miniszter.

Szerintük ki kell vizsgálni azt is, hogy a török állam Németországban kiépít-e olyan struktúrákat, amelyek célja a török kormánypárt, az AKP ellenségeinek üldöztetése. Maas és Gabriel leszögezi: fel kell lépni az ilyen célokat követő hangadók befolyásolási kísérletei ellen a muszlim közösségekben.

Kemény szavak

A két szerző kiemelte: méreg a demokrácia számára a Törökországban tapasztalható folyamat, amelyben a vallás és az állam határai lassan elmosódnak. Törökországban egyre inkább leépítik az emberi jogokat a vallási meggyőződés nevében, s úgy fogalmaztak: az ilyen veszélyes ideológiákat nem szabad bizonyos mecseteken keresztül Németországba importálni.

A két német miniszter egyben azt vetette Erdogan szemére, hogy provokációival értékkonfliktust akar teremteni és kultúrharcot akar kirobbantani. Maas és Gabriel szerint éppen ezért nem szabad a német államnak magára hagynia a török származású embereket Németországban, erősítenie kell a török demokratikus erőket, és védelmébe vennie azokat, akik fellépnek Erdogan kultúrharca és propagandája ellen.

Erdogan és Merkel szócsatája

Erdogan a péntek déli muzulmán ima után Isztambulban újságíróknak nyilatkozva arra szólította fel a Németországban élő törököket, hogy a szeptember 24-i német parlamenti választáson ne szavazzanak olyan pártra, amely „Törökország ellensége”. Angela Merkel német kancellár aznap egy választási gyűlésen felszólította Erdogant: ne avatkozzon be a választásba, és ne mondja meg a Németországban élő törököknek, hogy kire szavazzanak. Sigmar Gabriel akkor példátlannak nevezte Erdogan kijelentését, amely szerinte azt szolgálja, hogy egymás ellen fordítsa az embereket Németországban.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!