támogatás

2017.10.11. 11:11

Emmi: a kereszténység a legüldözöttebb vallás

Ebben a helyzetben a magyar kormány célja, hogy támogatási programokkal tegye lehetővé a Közel-Keleten, illetve Afrikában, hogy az őshonos keresztény közösségek a szülőföldjükön maradhassanak és szabadon gyakorolhassák a vallásukat – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának az üldözött keresztények megsegítéséért felelős helyettes államtitkára.

Minden öt olyan ember közül, akit a vallása miatt üldöznek a világon, négy keresztény, vagyis kimondhatjuk, hogy ma a kereszténység a legüldözöttebb vallás – jelentette ki Azbej Tristan helyettes államtitkár, az M1 aktuális csatorna szerdai műsorában.

Ebben a helyzetben a magyar kormány célja, hogy támogatási programokkal tegye lehetővé a Közel-Keleten, illetve Afrikában, hogy az őshonos keresztény közösségek a szülőföldjükön maradhassanak és szabadon gyakorolhassák a vallásukat – közölte.

Hozzátette, fontos feladatuknak tekintik azt is, hogy ledöntsék azt a tabut, ami a nyugati világban a keresztényüldözés témáját övezi. Ugyanis a keresztényüldözés egy olyan jelenség, amely nem kap különösebb figyelmet a világban, különösen annak nyugati felén.

Úgy vélekedett: nyugaton azért nem hallják meg az üldözött keresztények segélykiáltását, mert az a tény, hogy a kereszténység a legüldözöttebb vallás a világon, nem fér bele a nyugati liberális, politikailag korrekt narratívába.

Ezért a magyar kormány büszke lehet arra, hogy az egyetlen a világon, amely ilyen magas szinten foglalkozik az üldözött keresztények képviseletével

- mondta a helyettes államtitkár.

Arról is beszámolt, hogy a Magyar Nemzeti Múzeumban egy kiállítás látható, amely szakrális tárgyakon keresztül mutatja be a közel-keleti keresztényüldözés borzalmait.

Borítókép: Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere (elöl, b7) és Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek (k) az Üldözött Keresztények Megsegítéséért Felelős Helyettes Államtitkárság által külföldi keresztény fiataloknak meghirdetett ösztöndíjprogram tanévnyitó szentmiséje után, az ösztöndíjak átadásán a Szent István-bazilikában 2017. szeptember 29-én. A magyar állam ösztöndíjasaiként szeptemberben 72 diák kezdte meg tanulmányait különböző magyar egyetemeken. A fiatalok olyan országokból érkeztek, ahol a kereszténység napi megélése hátrányok elszenvedésével és veszélyekkel jár.

MTI Fotó: Bruzák Noémi

Ezek is érdekelhetik