simicskó istván

2018.05.15. 17:03

Történelmi hibát követtek el, akik lezüllesztették a honvédséget

Az ügyvezető honvédelmi miniszter ünnepi beszédében köszönetet mondott valamennyi katonának, aki ezt a hivatást választva szolgálja a nemzetet.

Budapest, 2018. május 12. Simicskó István ügyvezetõ honvédelmi miniszter beszédet mond a Ludovika Fesztiválon, a honvédtisztavatást megelõzõ, úgynevezett száznapos ünnepség egyik központi programján a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) épülete elõtti Ludovika téren 2018. május 12-én. MTI Fotó: Mohai Balázs

Fotó: Mohai Balázs

Elkezdtük felépíteni, fejleszteni a Magyar Honvédséget – emelte ki a leköszönő honvédelmi miniszter kedden Budapesten, a honvédelem napja alkalmából tartott központi ünnepségen.

Simicskó István azt mondta: történelmi bűnt követtek el azon elődei, akik hagyták lezülleszteni a honvédséget, amelynek alig maradt haditechnikája.

Az ügyvezető honvédelmi miniszter ünnepi beszédében köszönetet mondott valamennyi katonának, aki ezt a hivatást választva szolgálja a nemzetet. Köszönetet mondott leendő utódjának, Benkő Tibor vezérkari főnöknek és mindenkinek, aki az elmúlt csaknem három évben segítette munkáját. Kiemelte: tettek azért, hogy ismét erős legyen, meg tudja védeni Magyarországot a Magyar Honvédség és büszke legyen rá a nemzet.

Kitért arra is, hogy Nyugaton napjainkra sokan elhagyták lelküket. Azt kell üzenni a nyugati civilizációknak, hogy erősítsék meg keresztény hitüket – mondta Simicskó István, hozzátéve: ennek köszönhetjük megmaradásunkat. Benkő Tibor vezérezredeshez, leendő honvédelmi miniszterhez fordulva azt kérte: lélekből dolgozzanak továbbra is, mert ezen keresztül tudnak példát mutatni a civileknek és más emberi közösségeknek.

A Honvédelmi Minisztérium központi ünnepségén a honvédelem ügyének elősegítéséért többeknek elismeréseket adtak át.

A magyar katonáknak 1849. május 21-én, a tavaszi hadjárat végén három hétig tartó ostrom után sikerült visszaszerezniük a budai Várat. Ennek emléket állítva 1992 óta a honvédelem napja május 21.

Borítókép: Simicskó István ügyvezető honvédelmi miniszter beszédet mond a Ludovika Fesztiválon, a honvédtisztavatást megelőző, úgynevezett száznapos ünnepség egyik központi programján a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) épülete előtti Ludovika téren 2018. május 12-én.

MTI Fotó: Mohai Balázs

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!