Robbantás

2019.04.09. 19:04

Többen életüket vesztették a Sínai-félszigeten egy merényletben

A tizenöt éves elkövető piacot ellenőrző rendőröket vett célba.

Legalább hét ember, négy rendőr és három civil, köztük egy gyerek vesztette életét kedden a Sínai-félsziget északi részén elkövetett pokolgépes merényletben – közölte az egyiptomi belügyminisztérium.

A tárca közlése szerint a tizenöt éves öngyilkos merénylő olyan rendőröket vett célba, akik egy helyi piacot ellenőriztek Sejk Zuveid településén. A robbantásban a halálos áldozatok mellett 26 ember megsebesült.

Az Iszlám Állam terrorszervezet helyi ága jelentkezett a terrorcselekmény elkövetőjeként.

A Sínai-félszigeten azóta szaporodtak meg a terrorcselekmények, hogy az egyiptomi Muzulmán Testvériség mozgalomhoz tartozó, demokratikusan megválasztott Mohamed Murszi államfőt 2013-ban a hadsereg elmozdította a hatalomból. A térségben ezt követően fegyveres harcot indító iszlamista szervezet 2014-ben hűséget fogadott az Iszlám Államnak, és felvette a Vilájat Sínai (Sínai Tartomány) nevet. Az elnöki posztot Murszi hatalmának megdöntése után elfoglaló Abdel-Fattáh esz-Szíszi tavaly februárban hirdette meg a Sínai-2018 nevű terrorelhárító hadműveletet.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!