Reakció a kilátástalanságra

2019.09.03. 12:38

Összefogás: új felvidéki magyar mozgalom indult

Amíg fogy a közösség Dél-Szlovákiában, elvárás lesz az etnikai alapú érdekképviselet.

„Csak egy új mozgalommal van esély arra, hogy megszólítsuk a csalódott, az eddigi pártoktól elfordult magyar választókat” – mondja Mózes Szabolcs a Mandinernek. A Pozsonyi Magyar Szakkollégium igazgatója, újságíró – egyúttal a Mandiner publicistája is – most politikai pályára lép Összefogás nevű új, most zászlót bontott mozgalmával. A Rajcsányi Gellért jegyezte anyagban Mózes Szabolcs a mozgalom céljairól és kihívásairól is beszél.

Mózes Szabolcs a Pozsonyi Magyar Szakkollégium igazgatója, újságíró – egyebek mellett a Mandiner publicistája

Az Összefogás néven elindított mozgalom már a nevében is az összefogás szükségességéért kampányol. Miközben van olyan felfogás, mely szerint a mai korban már nincs is nagyon szükség etnikai alapú önszerveződésre.

Mózes Szabolcs viszont úgy látja, az etnikai alapú politizálás továbbra is alapelvárás a magyar választók részéről, viszont érvényes, hogy a sikerhez már nem elég a kisebbségi agenda.

Mindaddig, amíg a felvidéki magyarság megmaradásának feltételei nincsenek biztosítva, amíg fogy a közösség, amíg Dél-Szlovákia leszakadóban van, elvárás lesz az etnikai alapú érdekképviselet.

Ők is ezt szeretnék, ezért az Összefogás azért jön létre, mert a hagyományos pártok ezt nem tudták biztosítani.

A Híd és az MKP stabilan 5% alatt teljesít, a választók egyre kisebb hányadát tudják megszólítani. Az egyetlen esély a 2020-as parlamenti bejutásukra egy választási koalíció megkötése lett volna, ezt viszont a Híd elutasította.

Úgy érezték, hogy generációjuk felelőssége ebben a helyzetben a parlamenti érdekképviselet esélyének megteremtése, ez az esély pedig egy széles összefogásban ölthet testet. A választók összefogást akartak, személyi és tartalmi megújulással, ezt fogják a mozgalommal megteremteni – fejtette ki Mózes Szabolcs.

Ez a terv annak ismeretében beszédes igazán, hogy már van egy Híd nevű szerveződés, ahogy egy magát Közösségnek nevező párt is a magyar szavazókat célozva. A célzásuk viszont nem pontos: a felmérések és az idei választási eredmények alapján nem tud már egyikük sem a magyar összefogás platformja lenni.

„Ha lett volna rá esélyük, nincs az Összefogás. Mozgalmunk reakció a jelenlegi kilátástalan helyzetre.

Az elmúlt tíz év a politikai megosztottságról, a Híd és az MKP szembenállásáról, egymás leszalámizásáról szólt – ennek legfőbb áldozata pedig a felvidéki magyarság. Ennek kell véget vetni, összefogás nélkül nincs se képviselet, se program, se megmaradás”

- jelentette ki Mózes Szabolcs.

Dél-Szlovákia az elmúlt 30 év egyik legnagyobb vesztese, alig érkezett befektetés, a munkanélküliség magasabb az átlagosnál,

a fizetések alacsonyak, gyenge a közlekedési, oktatási és egészségügyi infrastruktúra, közben pedig a népszámlálások szerint több mint 100 ezer magyar, a közösség negyede elfogyott

- hívta fel a figyelmet Mózes Szabolcs, aki szerint az Összefogás egy politikai mozgalom, amely a parlamenti választásokon való indulás ambíciójával alakult.

”Csak egy új mozgalommal van esély arra, hogy megszólítsuk a csalódott, az eddigi pártoktól elfordult magyar választókat – ők vannak már többségben –, és hogy egy platformra tudjuk állítani az összefogásban érdekelt hiteles magyar politikusokat.

Lehet, hogy merésznek tűnő terv fél év alatt teljesíteni a célt, de a magyar választók tényleg összefogást akarnak, és más esélyünk nincs: a Híd és az MKP külön-külön nem fogja tudni megugrani az 5%-ot. Ezt ők is tisztán látják, legfeljebb a 3%-os eredményre pályáznak, ami állami támogatást jelent. Ez viszont csak pár fizetett pártalkalmazott számára lehet cél, nem a magyar közösség számára„ – fogalmazza meg a jelenlegi felvidéki magyar politikai érdekképviseletről szóló kritikáját Mózes Szabolcs.

Mint mondja, céljaik elérése érdekében mindenkivel partneri viszonyra törekednek, aki nyitott az összefogásra. Nem a szembenállás a cél. Azt viszont fenntartják, hogy Szlovákia és benne a magyar közösség érdeke az, hogy a jelenlegi kormány távozzon.

A Smer 2006-tól szisztematikusan maffiaállamot épített, amely most omlik össze. Nem lehet partner a hagyományosan magyarellenes SNS és a Kotleba-féle neonáci párt sem.

A magyar sajtóban olykor olyan interpretációk is megjelennek, hogy egy kormányváltás gyökeres fordulatot hozna a V4-es vagy a szlovák külpolitikában. Ez így nem állja meg a helyét,

a szlovák ellenzéki pártok többsége sem változtatna a partnerségi viszonyon. Ezért is fontos, hogy a leendő kabinetben jelen legyen a magyar érdekképviselet, amely mindig a mérleg nyelve tudott lenni

- jelenti ki Mózes Szabolcs, aki arra is kitért, hogy hogyan kívánnak mozgalmat építeni.

Összefogásként neki akarnak futni a legközelebbi választásnak, ha összegyűjtik a bejegyzéshez szükséges 10 ezer aláírást és a következő három hónapban lesz igény az Összefogásra. Úgy vélik, hogy az embereket a tartalommal és az üzenettel lehet megszólítani, az összefogás üzenetével, és azzal, hogy ez az egyetlen valós esély – olvasható a Mandinerben közölt Mózes Szabolcs-interjúban.

Borítókép:

Színre lép az Összefogás: Mózes Szabolcs, a Pozsonyi Magyar Szakkollégium igazgatója és Orosz Örs, a somorjai Fórum Kisebbségkutató Intézet tudományos munkatársa, a Gombaszögi Nyári Tábor főszervezője

Forrás: Mandiner

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!