fontos intézmények

2020.04.02. 19:54

Az orvosi egyetemek minden támogatást megkapnak a veszélyhelyzet kezeléséhez

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium saját forrásaiból is hozzájárul az orvos- és egészségtudományi egyetemek egészségügyi kiadásainak fedezéséhez – hangsúlyozta Palkovics László a négy felsőoktatási intézmény vezetőivel folytatott videokonferencián csütörtökön, Budapesten.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium által kiadott közlemény szerint a járványügyi veszélyhelyzettel kapcsolatos feladatok áttekintését szolgáló egyeztetésen a Debreceni Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem, a Semmelweis Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem rektorai, kancellárjai és kórházparancsnokai vettek részt.

A négy felsőoktatási intézmény vezetői közös kérésként fogalmazták meg a finanszírozási és adminisztrációs terhek csökkentésének igényét, amelyben az innovációs és technológiai miniszter támogatást ígért nekik.

Magyarország felsőoktatási rendszerének világszerte elismert, meghatározó elemei az orvos- és egészségtudományi egyetemek. A szakmai utánpótlás biztosításán túl fontos szereplői a nemzetközi szinten is kiemelkedő hazai egészségipari kutatás-fejlesztésnek és innovációnak. Az általuk működtetett klinikák a magyar egészségügyi ellátórendszer egyes szakmai területeken egyedüli szereplői, a fekvőbeteg szakellátás negyedéről gondoskodnak. Az orvosi egyetemeknek tehát a felsőoktatásban elrendelt intézménylátogatási tilalom mellett úgy kell gondoskodniuk a képzések folytonosságáról, hogy közben a koronavírus-járvány terjedése elleni védekezés első vonalában is küzdenek – olvasható az ITM közleményében.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!