Járvány

2020.04.27. 16:36

Kiállnak Müller Cecília mellett

Kifejezték nagyrabecsülésüket azért a munkáért, amit az Operatív Törzs élén naponta végez.

Kondor Katalin újságíró nyílt levélben támogatja dr. Müller Cecíliát. A Lovas István Társaság Elnöksége nevében csatlakozókat vár a támogatáshoz, a társaság szerint a veszélyhelyzetben helyt álló tisztifőorvos nem szolgált rá a személyét érintő rosszindulatú, gúnyos, gáncsoskodó megjegyzésekre – írja a Magyar Nemzet.

A Lovas István Társaság Elnöksége és sok száz támogatója nevében írt nyílt levelet honlapjukon Kondor Katalin elnök. Soraikban kifejezték nagyrabecsülésüket azért a munkáért, amit az Operatív Törzs élén Müller Cecília naponta végez, s fáradhatatlanul bizonyítja, hogy jóindulattal, kedvességgel, türelemmel és szigorúan a tényekhez ragaszkodva kell és lehet szólni az emberekhez.

Kondor Katalin a Magyar Nemzetnek elmondta, szerinte az országos tisztifőorvosnak nem is érdemes foglalkoznia azzal a néhány rosszindulatú gáncsoskodó, csak a kötözködés miatt kötözködő, megoldást, alternatívát nem mutató gúnyolódóval, aki nélkül úgy tűnik, nem történhet semmi ma Magyarországon:

Személyesen most sem ismerem Müller Cecíliát, s mint tisztifőorvossal sem volt vele korábban dolgom. Ellenben lenyűgözött az a munkabírása, hogy 60 év fölöttiként is így bírja a terhelést, fel sem veszi az őt támadó sajtóorgánumok provokatív, finoman fogalmazok, bugyuta kérdéseit, mindenre higgadtan, szakmai alázattal válaszol, látszik, nem csak az orvostudománynak, a kommunikációnak is tudora – mondta.

Ezt neki is el akartam mondani, s úgy éreztem, jobb ha leírom, s nem személyesen neki küldöm el, hanem úgy, hogy minél többen láthassák ezt. Hogy a rokonszenvem nem egyedi azt mi sem bizonyítja jobban, hogy a nyílt levélre mennyien mellém álltak, mennyien megosztották, egyetértenek az abban megfogalmazottakkal – tette hozzá.

Bízom benne, hogy bírja még energiával, ez a csata még nem ért véget, a koronavírus-járvány elleni küzdelemnek Magyarországon Müller Cecília az egyik leghitelesebb embere. A járvány legveszélyeztetettebb korosztályába tartozó szakemberként is hiteles. A velem együtt gondolkodókkal együtt szeretném biztosítani szeretetemről köszönve munkáját, higgadtságát, okosságát és sugárzó jóindulatát – mondta Kondor Katalin.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!