brutális terjeszkedés

2020.05.23. 10:10

Délkelet-Ázsiára is kiterjesztette csápjait Soros hálózata – 4. rész

Soros György pénze nem ismer határokat, már a távol-keleten is közel kétszáz érdekeltséggel rendelkezik. Érdekesség, hogy a Nyílt Társadalom Alapítványok jelentős összegeket mozgatnak meg a régióban a szexuális kisebbségek támogatására.

A Soros György-féle Nyílt Társadalom Alapítványok (OSF) honlapján elérhető regionális adatok szerint összesen 214 helyi szervezetet vagy a térséghez köthető programot finanszírozott 2018-ban olvasható a V4NA hírügynökség cikksorozatának 4. részében.

A térképre kattintva világosan kiderül, hogy a Soros-hálózat rendkívül aktív Nepálban és Mianmarban.

Ami a támogatott szervezeteket illeti, jól látszik, hogy a tőzsdespekuláns kedvenc szövetségesei is bőkezűen kaptak pénzeket.

Az Amnesty International Limited kétszer is sikeresen pályázott a Soros-pénzekre. A jogvédő szervezet 133 265 dollárt kapott arra, hogy Ázsiában és a Közel-Keleten migráns munkavállalók jogaival foglalkozzon. Továbbá leesett az Amnestynek egy 2 millió dolláros támogatás is, amelyből az átláthatósági mechanizmusokat támogathatta nemzeti, regionális és nemzetközi szinten. A szervezet honlapja szerint Hong Kongban és Bangkokban is van irodája.

A Tides Foundation is jól szerepelt Soroséknál, ők háromszor tudtak pénzt szerezni délkelet-ázsiai tevékenységükre. Több mint 650 ezer dollárt kaptak az ázsiai alapjuk emberjogi tevékenységének finanszírozására, több mint 954 ezer dollárt jutott a szervezet Myanmar Advancement Fund nevű leágazásának működtetésére. 21 ezer dollárból pedig információkat szerezhettek be az általuk választott szervezetekkel való együttműködés révén.

A szexuális kisebbségeket képviselő szervezetek sem távoztak üres kézzel Soros kasszájától. A Los Angeles LGBT Center 220 ezer dollárból képezhetett ki kelet-ázsiai LGBT-aktivistákat. A koreai Beyond the Rainbow Foundation 240 ezer dollárt kapott arra, hogy megerősítse az esélyegyenlőség támogatását a társadalom körében az LGBTQ-közösségbe tartozó emberek tekintetében. A Taiwan Tongzhi Hotline Association pedig 150 ezer dollárt kapott az LMBT-jogokkal kapcsolatos politikai érdekképviselet támogatására.

A Bangladesh Legal Aid and Services Trust (BLAST) nevű NGO 300 ezer dollárt fordíthatott arra, hogy többek között a nők és lányok szexuális és reproduktív egészségének és jogainak (SRHR) védelmét biztosítsa.

A tajvani Shih Hsin University 225 ezer dollárból oktatási lehetőséget biztosított a nemek közötti egyenlőség képviselői számára.

Soros György Észak-Koreára is odafigyel, több szervezetnek is adott pénzt, amely az országgal van összefüggésben.

A szöuli Center for Military Human Rights Korea nevű szervezet 200 ezer dollárból végezhetett el egy felmérést, amely célja az volt, hogy kiderítsék, milyen emberi jogokat sértett meg a dél-, és észak-koreai hadsereg. Továbbá az összegből a szervezet tanácsadást nyújtott az áldozatoknak.

Az amerikai Peace Action 5 ezer dollárt kapott, hogy támogassa az Észak-Koreához kapcsolódó politikai érdekképviseletet. A szintén amerikai Center for a New American Security 30 ezer dollárt fordíthatott arra, hogy egy kerekasztal beszélgetést szervezzen szakértők bevonásával. Ezen arra keresték a választ, hogy milyen diplomáciai kapcsolatok nyílhatnak az Egyesült Államok és Észak-Korea között.

A civil szervezeteken kívül jutott 12 340 dollár egy gyakornoki programra (Internship). A támogatás élvezője az emberi jogok területén kaphatott kiképzést. Továbbá 27 ösztöndíjat (Scholarship) is kiosztottak, közel 1,4 millió dollárt értékben.

Utóbbiban részesülők többek között olyan projektekben vehettek részt, mint a „Elder abuse in Mongolia: Exploratory study” nevezetű, vagy „Liberalism in a post-liberal world: Engagement of India and China in peace processes of fragile and conflict affected states (Myanmar and Nepal)” nevűben.

Ezek is érdekelhetik