Ország-világ

2020.06.30. 13:46

Szijjártó Péter: az EU alapvető érdeke a szoros együttműködés Törökországgal (videó)

Kössön az Európai Unió új migrációs megállapodást Ankarával annak érdekében, hogy Törökország megfékezze a migrációt saját határán – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Ankarában, a török hivatali kollégájával, Mevlüt Cavusogluval folytatott egyeztetését követő sajtótájékoztatón.

A magyar tárcavezető a török kormány négy tagjával, Mevlüt Cavusoglu külügyminiszterrel, Ruhsar Pekcan kereskedelmi miniszterrel, Mustafa Varank ipari és technológiai miniszterrel, valamint Fatih Dönmez energiaügyi miniszterrel is találkozott a nap során.

https://www.facebook.com/media/set/?set=a.180322706793621&type=3

Szijjártó Péter a sajtótájékoztatón elmondta, az Európai Unió (EU) jövőjét nagymértékben befolyásolja az, miként fműködik együtt Törökországgal. „Az EU-ban legyen egyenes, őszinte, a kölcsönös tiszteleten alapuló párbeszéd Törökországgal és Törökországról” – szorgalmazta a külgazdasági és külügyminiszter, aki szerint fontos, hogy a nyitott kérdéseket mielőbb tisztázni tudják a felek. Hozzátette: ehhez „a képmutatást és a kétszínűséget a hátunk mögött kellene végre hagyni”. „Jó lenne, ha minden EU-s tagország ugyanazt mondaná akkor, amikor a török kormány képviselője a teremben van, mint amikor nincs a teremben” – hangsúlyozta a magyar politikus.

A külgazdasági és külügyminiszter a biztonsági kérdésekről szólva elmondta, hogy Törökország jelenleg négymillió migránsról gondoskodik, több százezren élnek a török-szír határ túloldalán, és hogy a koronavírus-világjárvány újabb migrációs hullámokat indíthat. Ezért az EU-nak „életbevágó érdeke” a Törökországgal kötött migrációs megállapodás fenntartása, a török határok zárva tartása – vélekedett Szijjártó Péter.

Emlékeztetett arra, hogy az EU korábban hatmilliárd eurót ígért Törökországnak annak érdekében, hogy a törökök féken tartsák a migrációt a saját határaikon, és bár a két fél között vita van az ígéret teljesítéséről, a tárcavezető arra hívta fel az EU-t, hogy tisztázza ezt a kérdést Törökországgal, fizesse ki, amit vállalt, és ha kell, kössön új megállapodást Törökországgal.

„Ha Törökország nem tartóztatja fel a migránsokat, akkor könnyen szembesülhetünk egy olyan helyzettel Magyarország déli határán, amely még a 2015-ben tapasztaltnál is rosszabb lesz”

– figyelmeztetett Szijjártó Péter, aki arra is rámutatott, hogy míg a migrációs hullámok akkor csak biztonsági és kulturális kockázatot jelentettek, ma már egészségügyi és gazdasági kockázatot is.

A sajtótájékoztatót itt tudja megnézni:

A migráció megfékezése érdekében Líbia helyzetét is stabilizálni kell, ennek sikeréhez viszont az Európai Uniónak és Törökországnak ugyancsak együtt kell működnie, tette hozzá a külgazdasági és külügyminiszter.

Magyarországnak nincs félnivalója a nemzetközi gazdasági versenytől – hangsúlyozta a gazdasági kapcsolatokról szólva Szijjártó Péter, aki azt a magyar álláspontot közvetítette, amely szerint „legyen minél kevesebb vámjellegű és bürokratikus akadály”.

A magyar kormány ezért azt szorgalmazza, hogy az EU és Törökország között jöjjön létre szabadkereskedelmi megállapodás

- közölte a magyar külügyi tárca vezetője. Megjegyezte: a magyar és a török vállalatok közötti együttműködés elősegítése érdekében 100 millió dolláros hitelkeret nyílt a magyar Eximbanknál.

Elhangzott, hogy Törökország egyre fontosabb szerepet játszik a magyar gázellátás biztonságának tekintetében. A Török Áramlat nevű gázvezeték török és szerb szakasza megépült, a bolgár szakasz épül, és jövő októberig megépül az a magyar szakasz is, amely a szerb szakaszt köti majd össze a magyar nemzeti gázvezetékrendszerrel. Így jövő ősztől évente már 6 milliárd köbméternyi földgáz érkezhet hazánkba ezen az útvonalon. Emellett az is érdekünk, hogy legkésőbb 2022-ig a Kaszpi-tenger térségéből azeri gázt szállító törökországi vezetékhez is csatlakozzunk – tette hozzá.

Szijjártó Péter azt is elmondta, hogy Törökország is orosz technológiájú atomerőművet épít, ezért a két ország atomenergetikai együttműködést kötött annak érdekében, hogy az erőművek „építése és üzemeltetése a lehető legzökkenőmentesebben történhessen”.

A külgazdasági és külügyminiszter szólt arról is, hogy a magyar állam által török egyetemi hallgatóknak meghirdetett 150 ösztöndíjas helyre 627 diák jelentkezett. „Ez jól mutatja, hogy a jövőre nézvést is kellően megalapozottak az emberek közötti kapcsolataink” – fűzte hozzá a politikus.

Szijjártó Péter végül elmondta, hogy az EU-s külügyminiszterek tanácsának jövő hétfői találkozóján az EU és a Törökország közötti együttműködés kérdései is napirenden lesznek. „Itt a szoros együttműködés mellett fogunk szót emelni annak érdekében, hogy a migrációt féken lehessen tartani és szabadkereskedelmi megállapodás jöjjön létre, mert nekünk, magyaroknak ez a nemzeti, a gazdasági és a stratégiai érdekünk is” – hangsúlyozta a miniszter.

Cavusoglu: bajban ismerszik meg a barát!

Cavusoglu arról beszélt, hogy Magyarország – ahogy mindig is – határozottan támogatja Törökországot az uniós kapcsolatok terén. A török miniszter köszönetet mondott Szijjártó Péternek azért, amiért minden platformon nyíltan szóba hozza az európai unió által alkalmazott kettős mércét. Aláhúzta:

az EU-nak felül kell vizsgálnia, miért teljesített rosszul a koronavírus-járvány időszakában, és őszintébbnek, átláthatóbbnak kell lennie Törökország felé.

Cavusoglu a járvány kapcsán arra is kitért, hogy Törökország és Magyarország különös szolidaritást mutatott egymás iránt ebben az időszakban. Magyarország gyógyszerek, Törökország pedig különféle szövetek exportját illetően kezelte prioritásként a másik felet. „Bajban ismerszik meg a barát” – fogalmazott magyar nyelven szólva Cavusoglu.

A török diplomácia vezetője végül azt is bejelentette: a Turkish Airlines részben állami török légitársaság július 15-én indítja újra járatait Budapestre.

Borítókép: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (b) és Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter (j) találkozója Ankarában 2020. június 30-án

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!