Ország-világ

2021.04.26. 11:58

Csúcsot döntött az oltáspártiság

A magyarok 80 százaléka oltáspárti és 70 százalékuk nem ért egyet a kínai vakcina betiltásával, amit a baloldal korábban követelt – ez derül ki a Nézőpont Intézet felméréséből.

Minden eddiginél többen, ötből négy felnőtt magyar (80 százalék) mondta, hogy már beoltották vagy tervezi, hogy beoltatja magát. Ezzel tavaly év vége óta, amióta a különféle vakcinák elérhetők Magyarországon, lényegében megduplázódott az oltáspártiak és harmadára csökkent az oltásellenesek aránya – derül ki a Magyar Nemzet részére készített elemzésből.

Nagyon ritkán fordul elő, hogy egy kormánynak ilyen gyorsan ilyen széles egyetértést sikerül létrehoznia. Ráadásul a vakcinakonszenzus nem elvi kérdés, hanem személyes fáradozást is igénylő ügy.

Fotó: Nézőpont Intézet / Magyar Nemzet

Lehet, hogy az egyetértés és az oltáspártiság még ennél is gyorsabban kialakult volna, ha a baloldal egyes politikusai nem kérdőjelezték volna meg az oltások szervezettségét, az oltóanyagok hatékonyságát és a regisztráció szükségességét. A kormányellenes politikai erők kampánya tehát nem volt eredményes. A megkérdezettek 64 százaléka állította a kutatás során, hogy a kormány oltási tervével elégedett. Még a kormánykritikusok 37 százaléka is ezt mondta. A megkérdezettek 73 százaléka már a keleti oltóanyagok elleni félelemkeltésből sem kér, s egyetért azzal, hogy „bármilyen vakcina jobb, mint a (koronavírus) betegség”. Ezzel az állítással 22 százaléknyian nem értenek egyet.

A baloldalnak különösen az elmúlt hónapokban tett állítások lehetnek még – a várhatóan a koronavírusról szóló választási kampányban – kellemetlenek. Gyurcsány Ferenc pártja, a DK valóságos lejárató kampányt folytatott a keleti vakcinákkal szemben az év eleje óta, de állításaik ma már egyértelműen kisebbségi véleménynek számítanak.

Azzal a baloldali párt Facebook-oldalán olvasható állítással, hogy „kérdéses az orosz vakcina megbízhatósága”, illetve „a kínai vakcinát be kell tiltani”, a magyarok 57, illetve 70 százaléka nem ért egyet (míg 29 és 16 százalékuk igen). Molnár Csabának, a DK EP-képviselőjének okfejtésével, miszerint a keleti vakcinákkal a magyar kormány embereket áldoz fel (2021. feb­ruár 19.), a magyarok 68 százaléka szintén nem tud azonosulni (míg 22 százalékuk igen).

Borítókép: Egy nő megkapja az orosz Szputnyik V koronavírus elleni vakcina második adagját a Semmelweis Egyetem Szent Rókus Klinikai Tömbben kialakított oltóponton, 2021. április 24-én

Ezek is érdekelhetik