Járvány

2021.04.10. 18:23

Olaszország a köztársaság napjára tervezi az újranyitást

Reméljük talán még korábban is, ki tudja – mondta Mario Draghi.

Olaszország kormánya jelentős mértékben készül csökkenteni a korlátozó intézkedéseket májusban, és a turizmus újraindítását tervezik június elején – írja a Világgazdaság az angol nyelvű olasz portál, a The Local híradása alapján.

Az olasz miniszterelnök, Mario Draghi ugyanakkor azt is hozzátette, hogy egy dátum sincsen még kőbe vésve a nyári újraindulás tekintetében. Bár reméli, hogy a turisztikai miniszter javaslata a június 2-i nyitással kapcsolatban megvalósítható lesz.

Reméljük talán még korábban is, ki tudja

– pedzegette Draghi.

Június 2-a egyébként az olasz köztársaság ünnepe, emiatt is lenne megfelelő dátum a déli ország újraindulásához.

Egy erőteljes ideológiai vita alakult ki az újranyitás témája körül, viszont semmi sem teljesen fekete vagy fehér. Azonban helytelen lenne pusztán negatív jelzéseket adni az embereknek, mivel a gazdaság is az elvárások alapján halad

– mondta Massimo Gravaglia, olasz turisztikai miniszter.

A koronavírus-járvány sokkhatása után csakis lassú, és alaposan megtervezett, fokozatos újranyitás lehetséges.

Vannak vállalkozások, amelyek egyik napról a másikra kinyithatnak, míg mások csak a megfelelő járványadatok után készülődhetnek.

Tavaly a turizmus nyári nyitása azért volt lehetséges, mert a relatíve alacsony fertőzési és halálozási számok ezt lehetővé tették – mondta a miniszter.

Olaszország mellett egyébiránt az Egyesült Királyság is elkezdte előkészíteni a belföldi és külföldi utazásokat, az azonban továbbra sem egyértelmű, hogy mely európai országokba lehet majd szabadon ki- és beutazni idén nyáron. A The Times írása alapján viszont úgy fest, hogy

a nemzetközi utazások kérdése még máshol sincsen letisztázva a kontinensen.

Szerintük a nyáron például Olaszország, Franciaország, Görögország és Spanyolország még nem lesz teljesen szabad a látogatók számára.

Európa csak szeptembertől nyitna ki

Miközben az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság már elindult a kilábalás felé vezető úton, az Európai Unióban még mindig az oltások és a gazdasági válság okozza a legnagyobb fejtörést.

Ezek is érdekelhetik