mint egy háború

2021.07.11. 08:58

Többen meghaltak a rendőrség és a bűnbandák közti összecsapásokban

A venezuelai fővárosban, Caracasban 22 bandatagon kívül 4 rendőr is meghalt.

Legalább 26 halottja van a venezuelai fővárosban, Caracasban a rendőrség és a bűnbandák között a héten kitört összecsapásoknak, 38-an megsebesültek – közölte szombaton a venezuelai belügyminiszter.

Carmen Meléndez hozzátette, hogy 22 bandatagon kívül 4 rendőr is meghalt. Az akcióban a biztonsági erők csaknem 2500 embere vett részt.

Delcy Rodríguez alelnök azt mondta, hogy a városrészben ellenzéki politikusokhoz köthető bűnbandák garázdálkodtak, ám neveket nem említett. Kifejtette továbbá, hogy a razziák során három, egy kolumbiai félkatonai csoporthoz tartozó embert őrizetbe vettek.

A napokon át tartó tűzharcok miatt a negyed több lakója elhagyta otthonát. „Olyan volt az egész, mint egy háború” – mondta egyikőjük újságíróknak.

Ellenzéki politikusok és emberi jogi csoportok évek óta azt vetik a kormány szemére, hogy igyekszik eltitkolni a rendőrségi razziák civil áldozatainak számát.

Bírálták továbbá azokat az egyezségeket is, amelyeket a vezetés kötött egyes bűnbandákkal. Ezek értelmében bizonyos városrészekben nem a rendőrök, hanem e bandák tagjai biztosítják a rendet. Sokan úgy vélik, hogy az ilyen megegyezések csupán erősítik a bűnözői csoportok befolyását.

„Miközben civileket és rendőröket öltek meg, Caracas nyugati része két napon át félelemben élt” – szögezte le Juan Guaidó ellenzéki vezető.

A venezuelai kormány ezzel szemben az ellenzéket, az Egyesült Államokat és Kolumbiát vádolja a bűnbandák támogatásával.

Ezek is érdekelhetik