Koronavírus

2021.12.01. 18:49

Segítséget ajánlott Németországnak több EU-s tagország

Felajánlotta Németországnak kórházi ápolásra szoruló betegek átvételét több európai uniós tagország, hogy sikerüljön megőrizni a koronavírus-járvány negyedik hulláma miatt vészesen megterhelt német egészségügyi rendszer teljesítőképességét – jelentette szerdán a Der Spiegel a hírportálján.

A német hírmagazin felidézte, hogy a járvány első három hullámában Németország vett át intenzív ellátásra szoruló betegeket több országból, köztük Olaszországból és Franciaországból, Portugáliában pedig német katonaorvosok segítették a helyi kollégákat, amikor az év elején túlterhelődött az ellátórendszer.

A negyedik hullámban Németország a támogatás viszonzására számíthat – számolt be Annegret Kramp-Karrenbauer ügyvezető védelmi miniszter a szövetségi kormány és a tartományi kormányok vezetőinek keddi egyeztetésén. Ismertette, hogy Franciaország a határvidéken fekvő tartományokból, Baden-Württembergből, Rajna-vidék-Pfalzból és a Saar-vidékről venne át betegeket, Portugália intenzív terápiás szakorvosokat küldene, és Olaszország is kész segíteni – írta a Der Spiegel.

Olaszország már vett is át betegeket, egyelőre kettőt, Bajorországból. Trentino-Alto Adige (Dél-Tirol) régióban helyezték el őket. A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című lap egyik szerdai jelentése szerint egyikük már elhagyhatta a kórházat és hazatért. A bajorországi Erding járás betegek átvétele helyett azt kéri Dél-Tiroltól, hogy egészségügyi személyzettel támogassa a munkájukat. Ezt a kérést azonban az olasz partnerek nem tudják teljesíteni, mert nincs elég emberük – írta a FAZ.

Németországban nem egységes a járványhelyzet. Az északi és a nyugati tartományokban még bírja a terhelést az ellátórendszer, keleten és délen viszont egyre több kórházban telnek meg az intenzív osztályok. Ezért már száznál is több beteget helyeztek át az országon belül, például Bajorországból Hamburgba és Schleswig-Holsteinba.

Súlyos a helyzet Türingiában is. A tartományi kórházak intenzív osztályai közötti együttműködést irányító orvos, Michael Bauer szerdai nyilatkozatában kiemelte, hogy a sok koronavírusos beteg miatt el kell halasztani műtéteket, például daganatos betegek és szívbetegek tervezett operációit.

A várólistára szorulóknak ez adott esetben akár halált vagy a reméltnél sokkal rosszabb prognózist is jelenthet. Daganatos betegek éveket veszíthetnek az életükből, ha nem operálják meg őket időben. Így a koronavírus-járvány miatt „olyan orvoslásra kényszerülünk, amilyent valójában nem szeretnénk végezni” – mondta Michael Bauer a Mitteldeutscher Rundfunk (MDR) regionális közszolgálati médiatársaságnak.

Azzal kapcsolatban, hogy az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) okozta betegség (Covid-19) következtében intenzív osztályra kerülő emberek többsége nem rendelkezik a Covid-19-től védő oltással, megjegyezte, hogy a válsághelyzet „a valóságot makacsul tagadó” emberek révén állt elő.

Az intenzív és baleseti ellátási terület szakmai szervezetének (DIVI) szerdai adatai szerint 4690 embert ápolnak a vírus okozta betegség (Covid-19) miatt a németországi intenzív osztályokon. Ez ugyan bő ezerrel elmarad a járvány második hullámának legnehezebb szakaszában, tavaly karácsonykor mért 5762-es csúcstól, de 690-nel több az egy héttel korábbi 4070-nél. A kimutatás szerint országszerte 22 219 intenzív ágyat üzemeltetnek, és ezek nagyjából 10 százaléka, 2301 ágy nem foglalt.

Ugyanakkor az utóbbi napokban enyhült a járvány. Az adatok arra utalnak, hogy megkezdődhetett a hullám tetőzése. Ezt jelzi, hogy a legfontosabb mutatók között számon tartott hétnapi fertőzésgyakoriság – az egy hét alatt regisztrált új fertőződések százezer lakosra vetített száma – a Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI) keddi és szerdai kimutatása szerint is csökkent, így 442,9-en áll. A csúcs 452,4 volt, hétfőn regisztrálták.

Aggodalmat okoz azonban az omikron nevű vírusváltozat terjedése. Eddig országszerte húsznál kevesebb esetben mutatták ki az új variánst. A fertőzöttek többsége a közelmúltban járt Dél-Afrikában, ahol az új variánst először azonosították.

A SARS-CoV-2 összes változatát együttvéve az utóbbi 24 órában 67 186 ember szervezetében mutatták ki a vírust az RKI szerdai jelentése szerint. Ez minimális – 0,4 százalékos – növekedés az egy héttel korábbi 66 884-hez képest. Az utóbbi hetekben rendre jóval nagyobb, legalább tízszázalékos növekedést jegyzett fel az intézet. Az új esetekkel együtt 5 903 999 fertőződést regisztráltak a járvány tavaly tavaszi kezdete óta.

A Covid-19-cel összefüggésben egy nap alatt 446 halálesetet regisztráltak, a járvány áldozatainak száma így 101 790-re emelkedett Németországban.

Ezek is érdekelhetik