Százmilliós kár

2024.05.17. 11:51

Magyar Péter bizalmasának bűntársai egy ismert milliárdos testvérét is megkárosították

A csaló bűnbanda áldozatai között számos celeb és alvilági figura is van.

MW

Magyar Péter demonstráció

Forrás: Magyar Nemzet

Fotó: Havran Zoltán

Rengeteg károsultja van annak a korábban piramisjátékot üzemeltető bűnszervezetnek, amely Magyar Péter bizalmasát, S. Máriát is a soraikban tudta a bírósági ítélet szerint.

Az átvert emberek között van számos celeb és alvilági figura, de az ügy irataiból az is kiderül, hogy egy ismert magyar milliárdos testvére is áldozatul esett a csalássorozatnak. A férfi ugyanis több mint százmillió forintot adott át S. Mária bűntársainak, ám az üzletből nem lett semmi, a bűnözők felszívódtak a pénzzel.

Emlékezetes, a Buda-Cash- és a Quaestor-botrányhoz hasonlító bűnügy szálai egészen a 2010-es évekig és egy, a celebvilágban is jól ismert nagykátai ikerpárig nyúlnak vissza. F. Attila és testvére, illetve az általuk létrehozott, S. Máriát is a soraikban tudó bűnszervezet megszámlálhatatlan embert vert át. Az ikerpár által irányított szervezet egyébként közel nyolcmilliárd forintot szedett össze jó befektetést ígérve, de alig 1,5 milliárdot fizettek vissza tőke vagy kamat formájában a megtévesztett embereknek. 

Azt a Metropol írta meg elsőként, hogy ennek a bűnbandának a tagjaként Magyar bizalmasa és legszűkebb stábjának tagja négy évet ült börtönben, miután a bíróság szerint egy károsultra vetítve ő okozta a legnagyobb kárt, miután egyetlen embertől 108 milliót csalt ki. A Fővárosi Ítélőtábla jogerős döntése szerint a nő összesen 358 millió forint kárt okozott.

A teljes cikket a Magyar Nemzeten olvashatja el.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában