„Erre a hivatásra különösen igaz, hogy jó pap holtig tanul”

A frissen végzett határvadászok az éjszakai szolgálat előtt meséltek a munkájukról, és a képzésről.

A kaposvári Wéber Zoltán és a homokszentgyörgyi Jankovics Sándor végzett határvadászok. Nemrég fejezték be tanulmányaikat és most a déli határ hercegszántói szakaszán dolgoznak. Az éjszakai szolgálat előtt meséltek a munkájukról, a képzésükről és a jövőbeni terveikről a Készenléti Rendőrségnél.

Egy átlagember számára elég furcsa beosztásban és munkarendben dolgoznak, hogyan kell elképzeli egy napjukat?
Jankovics Sándor (J.S.): Most éjszakai szolgálatban vagyunk itt a határon, ezért délután négy és fél öt között kelünk fel, kinek mennyi időre van szüksége ahhoz, hogy friss és tettre kész legyen. Elkészülünk, „megreggelizünk”, egy rövid eligazítást követően vonulunk be a határrendészeti kirendeltségre. Felvesszük a szükséges technikai eszközöket, amiket az éjszakai szolgálat során magunkkal kell vinni, mint például az éjjellátót, a rádiót vagy a hőkamerát. Ezt követően kimegyünk a szektorokba, ahol a szektorparancsnoktól kapjuk meg az utasításokat, hogy milyen feladatok várnak ránk. Természetesen más a teendő egy magas figyelőn ülve, mint egy járőr szolgálat során. A szolgálatnak reggel hétkor van vége, ekkor érkezik meg a váltásunk. Általában helyszíni váltás van, így addig a szolgálati helyünkön maradunk, amíg a társaink oda nem érnek. Amikor végzünk, visszajövünk, leadjuk a technikai eszközöket, megkapjuk az ellátmányunkat, majd jöhet a pihenés.

Amikor egy határvadász nem a határon teljesít szolgálatot, milyen feladatokat lát el?
Wéber Zoltán (W.Z.): Vannak képzési napjaink is, ezeket Kaposváron, a laktanyában töltjük. Ilyenkor elméleti óráink, fizikai és csapaterős gyakorlataink vannak. Ezen kívül vannak rendezvénybiztosítási feladataink és minket küldenek oda, ahol a különböző kapitányságok megerősítésére van szükség, például a nyári turisztikai szezonban a Balaton déli partján a járőrfeladatok ellátására.
J.S.: Tehát, ha nem itt vagyunk a határon, akkor ugyanúgy végzünk közrendvédelmi feladatokat, mint más rendőrök. Ennek köszönhetően nagyon változatos a munkakörünk. Emiatt nem un bele az ember, és mindig akad olyan feladat, ami közel áll hozzá.

Mikor döntötték el, hogy ezt a hivatást választják?
J.S.: Engem már középiskolában is vonzott ez a rendőri pálya, csak akkor egyéb okok miatt, nem tudtam ilyen irányba elindulni. Ausztriában dolgoztam egy csomagolócégnél, amikor hallottam, hogy adott ez a lehetőség a rendőrségnél: ha jelentkezem, akkor lehet egy hivatásom, amivel egy tisztes megélhetést tudok szerezni itthon, Magyarországon. Ezért elhatároztam, hogy hazajövök és itthon próbálom meg újrakezdeni az életemet. Nem bántam meg a döntésemet, mindenkinek ajánlom ezt az utat, aki érez magában elhivatottságot.
W.Z.: Engem is mindig érdekelt a rendőri hivatás, de sokáig nem jelentkeztem, mással foglalkoztam. A családi vállalkozásban dolgoztam, egy virágboltunk volt, amit sajnos bezártunk. Ezért más utat kezdtem keresni magamnak. Sok ismerősöm, batárom dolgozik külföldön, de nem szerettem volna elhagyni az országot. 2016 augusztusában megláttam a határvadász-képzésre való felhívást, ami nagyon megtetszett, több ismerősöm is dolgozik a rendőrségen, megkérdeztem őket is, és mindenki pozitív dolgokat mondott róla. Ezért beadtam a jelentkezésemet.

Miként zajlott a felvételi eljárás és a képzés?
J. S.: Bementem a legközelebbi rendőrkapitányságra, ott kértem bővebb tájékoztatást. Ott adtak egy 30 oldalas füzetet azzal, hogyha tényleg komolyan gondolom, olvassam át és töltsem ki. Abban minden le volt írva, hogy hogyan zajlik a jelentkezés, milyen papírok kellenek, és hogy mi lesz a felvételi eljáráson. Az időpontokat a fizikai, orvosi és pszichológiai alkalmassági vizsgálatra már telefonon egyeztettük. Ezeken mindenkinek át kell esni, de úgy gondolom, hogyha valaki igazi elszántságot érez magában, akkor egy kis felkészüléssel teljesíthetők.
A képzést én nagyon jónak találtam. Tetszett az, hogy nagyon sokszínű volt a tananyag, nyilván ez egy nagyon összetett pálya, nagyon sok mindent kell tudni. Természetesen fél év alatt nem lehet minden részletet elsajátítani, de amit lehetett, azt kihoztak belőlünk. A gyakorlatban mélyül majd el ez a tudás, de nagyon erős alapot kaptunk hozzá. Kemény félév volt, mert napi nyolc órában ott kellett lenni fejben, utána pedig otthon is tanulni kellett, hogy teljesíteni tudjuk az elvárásokat. Ez nem volt egyszerű, de úgy gondolom, hogy megérte.
W.Z.: Én a jelentkezést online intéztem. Két hét alatt sikerült beszereznem a szükséges orvosi papírokat, aztán emailben elküldtem a jelentkezésemet. A képzés 2016 novemberében kezdődött. Hamar összekovácsolódott a csapat, az oktatók szigorúak voltak, de nagyon családias volt a légkör. Én sokat önkénteskedtem korábban, nagyobb rendezvényeken Kaposváron, ezért a rendezvénybiztosítással kapcsolatos terület különösen érdekes volt számomra.
A képzés befejezése után természetesen nem lett vége a tanulásnak. A rendőri munkához folyamatosan szükség van az önképzésre, úgyhogy sokat tanulunk és fejlesztjük magunkat. Sokat vagyunk együtt a társainkkal, vannak csapatépítő tréningjeink, éppen most szervezzük a következőt, amikor paint ball-ozni megyünk.

Fel tudnának idézni egy olyan feladatot, amelyre igazán büszkék, hogy részt vehettek benne?
W.Z.: Nekem az első ilyen nagyobb, emlékezetesebb munka az EFOTT fesztivál biztosítása volt, ami nagyon tetszett, mert még nem vettem részt egy ilyen nagyszabású rendezvény körüli feladatban. A főbejáratnál és a parkolóban kellett szolgálatot teljesítenünk a fesztiválozók közbiztonság-érzetének növelése és a rend fenntartása érdekében. Hála a tapasztalt társaimnak, minden rendben zajlott.
J. S.: Nekem ilyen munka volt, amikor az orosz elnök látogatásakor zárási feladatokat kellett ellátni Budapesten. Nagyon sok emberrel kerültünk közvetlen kapcsolatba, amikor teljesen le kellett zárnunk a Hungária körutat. Emlékszem, egy járókelő meg is jegyezte, hogy még nem látta ilyen üresnek ezt a városrészt és milyen szép így, autók nélkül.

Hogyan látják magukat a jövőben? Milyen terveik vannak?
J. S.: Úgy gondolom, a rendőri szakma egy olyan hivatás, ahol folyamatos az előrejutási lehetőség. Persze nem máról holnapra történnek a dolgok, nagyon sokat kell letenni az asztalra, és sok mindent kell megtanulni, erre a hivatásra különösen igaz, hogy jó pap holtig tanul, de elindul az az életpálya, amelyen lehet tovább haladni.
A munka változatos és a tapasztalatok alapján el tudja dönteni az ember, hogy merre induljon el a rendőrségen belül, melyik az a terület, amit a legjobban szeret csinálni. Szerintem, ha valaki magáénak érzi ezt a hivatást és teljes erőbedobással csinálja, akkor egyre jobb helyzetbe kerülhet. Nekem is ez a tervem.
W.Z.: Én is a rendőrség berkeiben képzelem a jövőmet, szerencsére van lehetőség előbbre jutni. Ha nem is a Készenléti Rendőrségnél, de más területeken is lehet dolgozni, van átjárási lehetőség a szervek között. Engem nagyon megfogott a rendőrség mottója, hogy szolgálunk és védünk. Szeretnék az embereken segíteni és legjobb tudásom szerint cselekedni.

Mit szólt a környezetük, családjuk, barátaik ahhoz, hogy ezt a hivatást választottátok?
J.S.: A példámon felbuzdulva már több barátom is beadta a jelentkezését, és folyamatban van, hogy bekerüljenek a képzésre. Emellett sok rendőr barátom van, aki támogat, és a saját tapasztalataikkal segítettek, hogy jó döntést hozzak, amikor ezt a hivatást választottam.
Hiszem, hogy minden csak kommunikáció kérdése. A párommal is nagyon jól meg tudtam beszélni a dolgokat, úgyhogy nálam nagyon támogató mindenki. És amikor néha nehezebb napok vannak, jó érzés, hogy van egy biztos hátországunk. Így amikor hazamegyek vagy telefonon felhívom a családomat, a barátaimat, mindig bíztatnak, hogy ne adjam fel és csináljam tovább.
W.Z.: A családom örült a döntésemnek és végig támogatott a jelentkezés és a képzés alatt is. Azóta nekem is volt olyan rokonom és barátom, aki megkeresett, mert érdekelte a határvadász-képzés. Én csak biztatni tudtam őket, és pozitív dolgokat tudtam mondani, úgyhogy remélem, sikerül a felvételük és egy fél év múlva találkozunk a szolgálatban.

 

Kommentek

Legolvasottabb

1
Sokkolta a roma diákot a könyvtárba zárás
2
Tizenhét baleset – leesett az első komolyabb hó Somogyban
3
Nem mernek hozzányúlni – óriási lódarázsfészek van a füstölőben
4
Mindenkit kitereltek – repkedtek a csekkek az utak mentén
5
Vadkamerákkal őrizték az erdei marihuánaültetvényt Marcaliban
Közepesen felhős
Cs
P
10°
Sz
V
-2°
Australian Open
Babos kikapott a második fordulóban
kártérítés / 13 perce
Glenn Frey özvegye beperelte a férjét kezelő New York-i kórházat
Gondatlanságból okozott halál miatt perelte be Cindy Frey, az Eagles együttes társalapítójának özvegye a manhattani Mount Sinai Kórházat, ahol férjét ápolták 2016 januárjában bekövetkezett halála előtt.
Gyász
"Emléke él, és élni fog míg az én szívem e földön még dobog, Őrzöm a képét, a mosolyát, a hangját, s minden gesztusát. Mert nem halt meg Ő, még mindig él nekem, csak messze távozott, hol meg nem érinthetem." Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk AMBRUS GERGELYRE aki már 25 éve nincs velünk. Köszönjük, hogy voltál nekünk! Örökké gyászoló: Szüleid, Testvéred, Nagyanyád
„Szeretteim, én most elmegyek, küzdöttem, de már nem lehet, a csend ölel át és a szeretet, Isten veletek.” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TÓTH TAMÁS kaposvári, korábban nagybajomi lakos, hosszú gyógyíthatatlan betegségben elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása január 19-én pénteken 14 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben, református szertartás szerint. A gyászoló család
"Keresheted őt, nem leled, hiába, se itt, se Fokföldön, se Ázsiába, a múltba sem és a gazdag jövőben akárki megszülethet már, csak ő nem." Fájó szívvel tudatjuk, hogy PÉCSEK GYULA kaposvári, volt kaposújlaki lakos, váratlanul elhunyt. Temetése január 18-án, 12.00 órakor a kaposvári Nyugati temetőben lesz. Gyászoló családja és a rokonság
„Elmentem tőletek, nem tudtam búcsúzni. Nem volt időm arra, el kellett indulni.” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy LEDVINKA JÓZSEFNÉ Bedő Anna hetesi lakos 88 éves korában hirtelen elhunyt. Temetése január 22-én, hétfőn a 13.30 órai gyászmisét követően lesz a hetesi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló családja
Fájdalommal tudatjuk, hogy NAGY LAJOS áruházvezető igali lakos, életének 94. évében elhunyt. Utolsó útjára január 19-én, pénteken 15 órakor kísérjük az igali temetőbe. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését! A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy KOVÁCS FERENC balatonboglári vendéglátós, életének 72. évében váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója január 19-én a 14 órai gyászmisét követően lesz a balatonboglári temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló családja
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BODROGI JÓZSEFNÉ Rózsika balatonboglári lakos 78 éves korában elhunyt. Temetése január 22-én, a 9.30 órai gyászmisét követően lesz a balatonboglári temetőben. Gyászoló családja
„Oszd meg a tudásodat másokkal, ez az egyik módja annak, hogy halhatatlan légy.” /Dalai Láma/ Szívünkben mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapám, nagyapám SZABÓ FERENC a kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium nyugalmazott tanára életének 89. évében, január 13-án visszaadta lelkét a Teremtőjének. Temetése január 19-én, pénteken 12.45 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik szeretett halottunkat utolsó útjára elkísérik. Gyászoló szerettei
Fájdalommal tudatjuk, hogy HORVÁTH JÓZSEF Partizán kaposszerdahelyi lakos 70 éves korában elhunyt. Temetése január 19-én, pénteken 10 órakor lesz a toponári temetőben. Gyászoló szerettei
„Munkába és szeretetbe, szíve holtra fáradt. Édes Jézus adj nyugalmat, drága jó anyánknak.” Szeretett édesanyánk, nagymamánk, dédikénk NAGYFI ERNŐNÉ Koncz Julianna január 13-án csendesen megpihent. Temetése január 19-én, pénteken 15 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. Kérnénk a részvétnyilvánítás mellőzését! Szerető családja
„Értünk többé már nem aggódsz, nem fáradsz, és nem dolgozol. Pihensz csendben, csillagok közt, hol nincs már fájdalom.” Fájó szívvel tudatjuk, hogy FÜLÖP JÁNOS életének 79. évében elhunyt. Temetése 2018. január 18-án, csütörtökön a 10 órai gyászmisét követően 11 órakor lesz a somogyacsai temetőben. Gyászoló szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy BOGNÁR KÁLMÁN Károly életének 74. évében csendesen megpihent. Temetése január 19-én, pénteken a 11 órai gyászmisét követően 11.45 órakor a fonyódi temetőben lesz. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
Megrendülten tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy REICH ENDRE cserénfai lakos 86 éves korában elhunyt. Temetése január 17-én, szerdán a 13.30 órai gyászmisét követően lesz a cserénfai temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
"Várni valakit, aki nem jön többé, valakit keresni titokban örökké. Nem az a fájdalom, amelytől könnyes a szem, hanem amit szívünkben hordunk, mélyen, csendesen." Szomorú szívvel emlékezünk MAJSZTERICS JÁNOS fuvarozó volt kaposmérői lakos, halálának12. évfordulóján. Szerető családja
Fájdalommal tudatjuk, hogy MARKOS ALAJOSNÉ Borbély Erzsébet kaposvári lakos 75 éves korában elhunyt. Temetése január 19-én 14 órakor lesz a béke utcai Szent József templom urnatemetőjében. Kérjük részvétüket 1 szál virággal róják le. Gyászoló szerettei
"Várni valakit, aki nem jön többé, Valakit keresni titokban örökké. Nem az a fájdalom, amelytől könnyes a szem, Amit szívünkben hordunk mélyen csendesen." Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk BALI LAJOS halálának 3. évfordulóján. Szerető felesége Ica, és gyermekei János, Tímea
"Egy éve már, hogy minket örökre itt hagytál, drága emlékeddel szívünkben maradtál. Veled együtt volt teljes az életünk, hogy elmentél magaddal vitted örömünk. Üres lett nélküled a ház, hiányzol közülünk, ez nagyon fáj." Fájó szívvel emlékezünk BALATINCZ LAJOS halálának egyéves évfordulóján. Szerettei
"Értünk többé nem aggódsz, nem fáradsz és nem dolgozol, pihensz csendben a csillagok közt, ahol nincs már többé fájdalom." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy feleségem, édesanyám, anyósom, nagymamánk, dédim VIDA JÓZSEFNÉ Kelemen Sarolta kaposfüredi lakos 73 éves korában elhunyt. Temetése január 16-án kedden, a 13 órai gyászmisét követően a kaposfüredi temetőben lesz. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. Gyászoló szerettei
„Elmentem tőletek nem tudtam búcsúzni, nem volt idő arra, el kellett indulni. Szívetekben hagyom emlékem örökre, ha látni akartok nézzetek az égre.” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FEKETE JÁNOS 72 éves korában elhunyt. Temetése január 15-én, hétfőn a 13 órai gyászmisét követően lesz a hetesi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászolja: felesége, gyermekei, menye és unokái
Január 11-én, csütörtökön szűk családi körben eltemettük ZSIGÁRDI PÉTERT Szentmisét ajánlunk fel érte január 12-én, délután 15 órakor az igali plébánia templomban. Szerető családja
szivárványos a tollazata / 31 perce
Eddig ismeretlen dinoszauruszt fedeztek fel Kínában
baby boom / 43 perce
Vizsgálat indult egy fogamzásgátló program ellen
Elhatárolódás / 50 perce
Utódjelöltje szerint sem európai Tudose akasztásos kijelentése
Mexikóban / 52 perce
A világ legnagyobb víz alatti barlangrendszerét fedezték fel
cukiság / 53 perce
Szürkemarha-borjak születtek a nemzeti park felújított telepén
Súlylökés / 54 perce
Márton Anita szerint elérhető az aranyérem a fedettpályás-vb-n