somogyi értékek

2017.09.06. 20:00

Politikusok és művészek kerültek az ige mérlegére

Beszélgetéseket gyűjt csokorba politikusokkal, művészekkel, egyházi személyiségekkel Lőrincz Sándor, s nyújtja át az olvasónak az Ige mérlegén című kötettel. A vadonatúj könyvet maguk a beszélgetések főszereplői közreműködésével mutatták be a Vármegyeháza dísztermében.

Koszorus Rita

– Nem tettem mást, csak kérdeztem, ők pedig őszintén válaszoltak – így mutatja be az Ige mérlegén című új kötetét a szerző Lőrincz Sándor. A kaposvári újságíró, író hét kerekasztal-beszélgetést szerkesztett össze, amely részéről értékmentés volt. – Ez nem volt tudatos – mondta el érdeklődésünkre Lőrincz Sándor. – Az elmúlt években jó néhány többszereplős kerekasztal-beszélgetést volt szerencsém vezetni. A kötetben olvashatóak közül hármat éppen itt, a Megyeházán, a Megyehét keretében. Politikusnőkkel, vagy a somogyi irodalmi életről, vagy a kaposvári színházi életről. Amikor én ezt újraszerkesztettem és rendeztem az volt az érzésem, hogy ezek a kincsek nem szabad, hogy elvesszenek. De ha ezeket nem örökíti meg valaki, akkor az enyészeté lesznek.

Ezért a szerző gondoskodott arról, hogy a beszélgetéseket rögzítsék, majd ezekből dolgozva rajzolódott ki az Ige mérlegén. A kötetben megszólalnak művészek, színész és költő is, de az Úr szolgái is. Így a könyvbemutató házigazdájával Rumszauer Miklóssal is készült interjú, amely ugyancsak a kötetben olvasható. De Balás Béla korábbi megyés püspök is beszámol egy beszélgetésben '56-os emlékeiről. – Mindenkinek ajánlom, aki vágyja az Istent – mondta el kérdésünkre Lőrincz Sándor. – Mindazoknak, akik már elindultak ezen az úton és azoknak is akik már eljutottak oda, hogy megtalálták Isten által önmagukat. Legyen az politikus, művészember, akár Thália nagykövete, akár irodalmár, akár sebészprofesszor, de a papoknak is ajánlom, mert mindenkinek meg kell térnie. És főhajtás azon kiváló neves vagy kevésbé ismert szakemberek előtt, akik a művészeti életben vagy a szociális és gyermekvédelem területén dolgoznak, vagy azok előtt akik Isten örömhírét nap, mint nap hirdetik.

Mérlegen a somogyi kultúra

'56 szemtanúit, női vezetőket és politikusokat is megszólaltat Lőrincz Sándor új kötetében, amely az Ige mérlegén címmel jelent meg. A beszélgetésekről azt meséli az olvasónak, „olykor meglehetősen komor kép rajzolódott ki a vallomások virtuális falán, ám a derű, s a remény mindvégig velünk maradt.” A szerző hozzáteszi: egy-egy kerekasztal-beszélgetés, amelyen olykor testvérmúzsák randevúztak, látlelet a 21. század magyar valóságáról.

– Amikor számvetést készítünk a mérleg a megfoghatóra utal – fogalmazott Mátrai Márta, az Országgyűlés háznagyasszonya ünnepi beszédében. – Ebben a kötetben a mérlegelés a közösség igyekezete. Tárgyilagosan megmérni az egyéni sorsokban lakó hitet, ezt a külvilág felé fordítani. Bizonyítva, hogy a Megváltó igazsága mérlegre téve, életünk természetes lehet.

Mátrai Márta – aki maga is szereplője a kötetnek – úgy fogalmazott: ebben az interjúkötetben az a különleges, hogy a maga módján mindenki megméretkezik az ige mérlegén és választ kap arra kérdésre, hogyan kell megélni az Isten igéjének megfelelően az életet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!