buszoda

2018.02.07. 17:00

CNG-technológiával ismerkedtek a kaposvári diákok

Nem elég megépíteni az új busztelephelyet, olyan szakemberek is kellenek majd az üzemeltetéshez, akik magas szinten ismerik a CNG-technológiát. A műszaki szakközépiskola diákjai  budapesti tanulmányúton ismerkedhettek a környezetkímélő hajtási móddal.

Harsányi Miklós

– A kaposváriak többsége 2015 novemberében találkozott először hajtóanyagként a sűrített földgázzal (CNG), a város akkor cserélte le a helyi közösségi közlekedést ellátó összes buszát új, környezetbarát járművekre – derült ki a Kaposvári Közszolgáltató Holding Zrt. tájékoztatójából. – A városlakók észrevették, hogy tisztább lett a levegő, s hogy halkabban járnak a buszok, ám a flotta kiszolgálása ennél természetesen lényegesen több technológiai ismeretet követel meg.

A kaposvári Eötvös Lóránd Műszaki Szakgimnázium és Szakközépiskola autószerelő és autóelektronika szakos diákjai közül többen is a most épülő Cseri úti bázison képzelik el szakmai jövőjüket, így érdeklődéssel vettek részt azon a szakmai tanulmányúton, amelynek célja az NKM Földgázelosztó Kft. budapesti CNG-töltőállomásának megismerése volt. A csoportnak bemutatták a földgázsűrítő berendezéseket, a töltőállomások eszközeit, működését, biztonsági rendszerét.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!