Sport

2009.03.03. 19:50

Focibotrány: ha az elnök marad, a labdarúgók mennek

A pálya helyett a partvonal mellett, egészen pontosan a polgármesteri hivatalban vívnak ádáz csörtéket a megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokságban érdekelt Balatonföldvári VSE csapatának a tagjai.

Fenyő Gábor

Annyira elmérgesedett ugyanis a viszony az együttes egyik meghatározó játékosa, Molnár Ferenc, valamint a csapat (időközben kirúgott) edzője, Szabó Zsolt és Ferenczi László elnök között, hogy a továbbiakban képtelenek együtt dolgozni. A zaftos helyi focibotránnyal a képviselő-testület is kénytelen foglalkozni. Szabó Zsolték kedden délután adták át Bezeréti Katalinnak, Balatonföldvár polgármesterének azt a rendkívüli közgyűlés összehívására szóló indítványt, amelyet nem egészen egy nap alatt 38-an írtak alá; azért nem többen, mert sokan más városban tanulnak, dolgoznak. Az egyik példány Ferenczi László elnököt illette, ő azonban nem volt hajlandó azt aláírni.



– Primitív buta hatalmi belharc, ami az elmúlt hónapokban Földváron folyik – kezdte Ferenczi László, a három szakosztályt működtető Balaton-földvári VSE tavaly nyáron megválasztott új elnöke. – Többeknek az a feltett szándékuk, hogy mindenáron megbuktassanak. Karácsony előtt kezdődött ez a folyamat; ma már odáig fajult a dolog, hogy hűtlen kezeléssel vádolnak, rendőrségi feljelentéssel és megyei főügyészséggel fenyegetnek. Amúgy nem ismeretlen számomra a feladat, hiszen 1996 és 1998 között – amikor a labdarúgócsapatunk az NB III-ban szerepelt, s a klubnak vagy hét szakosztálya volt – már betöltöttem az elnöki posztot.

Ferenczi László azt mondja, hogy az ellene folyó lejárató-kampány a hétvégi, Juta elleni kupameccsen csúcsosodott ki.
– Az elnökség volt tagja, Kovács Csaba a csapat egyik játékosával és edzőjével, Molnár Ferenccel és Szabó Zsolttal elkezdett titokban szervezkedni, hogy a kupameccsünk ne Balatonföldváron, hanem Siófok-Kilitiben a műfüves edzőpályán legyen – folytatta Ferenczi László. – Mindezt úgy tudtam meg, hogy a meccs napjának reggelén felhívott az egyik játékos: tudom-e, hogy Kilitiben játszunk? Rögtön hívtam Rózsavölgyi Istvánt, a Somogy Megyei Labdarúgó Szövetség főtitkárát, aki szintén nem tudott erről a partizánakcióról. Valahogy mégiscsak meggyőzték a jutaiakat, hogy Siófokra utazzanak; sőt, már át is öltözött a két csapat. Csakhogy a játékvezetők Földvárra jöttek. Miután jó volt a pálya, ideálisak a körülmények, semmi nem indokolta, hogy műfüvön játsszunk. Visszarendeltem hát őket Földvárra, s ha jó húszpercnyi késéssel is – ezúton is elnézést a nézőktől a kellemetlen közjáték miatt –, de elkezdődhetett a meccs. A teljes történethez tartozik, hogy a találkozó után azonnali hatállyal megváltunk Szabó Zsolt edzőtől, aki a meccs után az öltözőben minősíthetetlen hangnemben méltatta a tevékenységemet. Hozzáteszem, hogy nem hirtelen hozott döntésről volt szó; már előző este eldöntöttük, hogy egy másik edzővel képzeljük el a tavaszi folytatást. Bár kikaptunk 5–1-re, nem emiatt állítottuk fel a kispadról. Nem kérdőjelezem meg a szakmai munkáját, de ezt a fajta viselkedést nem tudom elfogadni; mennie kell.

Szabó Zsolt: Nem mondtunk le a bajnoki címről

Az elnök úr gondolataira, illetve az elmúlt két hétben történt tevékenységére reagálva szeretném elmondani, hogy ha létezik „hatalmi belharc”, akkor az egyoldalú, s nem a mi részünkről történik.
Nem kezdtünk semmiféle lejárató kampányba, nem vagyunk politikusok, s a politikát szeretnénk is teljes mértékben kizárni a sportból. Nem hagyhatjuk szó nélkül, hogy az elmúlt két hét során több olyan intézkedése is volt Ferenczi Lászlónak, amely veszélyeztette a szakosztály működését; átigazolások elintézésének elmulasztása, sportorvosi igazolások ellenőrzése, valamint az átigazolási szezon határidején kívüli játékoskiadás, a klub szabálytalan működtetéséről már nem is szólva.
A mérkőzés helyszínének „háta mögötti” rendezésével kapcsolatban csak annyit, hogy a kedd délutáni, polgármesteri hivatalban megtartott megbeszélésen ő is elismerte, hogy tudott erről. Továbbra is fenntartjuk, hogy az ő elnöksége alatt nem kívánunk sportrendezvényen részt venni – mondta Szabó Zsolt, a kirúgott balatonföldvári edző.

Molnár Ferenc: Balatonföldvár labdarúgása a tét!

Amikor tavaly nyáron Ferenczi László lett az elnök, mindent megígért: szponzorokat, támogatókat hoz, újra felemelkedik a földvári labdarúgás. Mi lett mindebből? Az égvilágon semmi...
Amúgy bő negyedszázada ismerjük egymást, a ''80-as évek elején még együtt fociztunk Siófokon az ificsapatban. Az utóbbi hónapokban romlott meg a kapcsolatunk olyannyira, hogy egyszerűen nem tudok vele együtt dolgozni; sem mint a felnőttcsapat játékosa, sem pedig mint az ifik edzője. Balatonföldvár labdarúgása a tét! Az öregfiúktól kezdve egészen a serdülőkig mintegy 80-an fociznak; az ő jövőjükről van szó.
A hétvégi kupameccsről pedig elég legyen annyi; esős idő volt, szerettük volna kímélni a pályánkat. Egyébként még pluszkiadást sem jelentett volna az elnök úr számára, mivel úgy beszéltük meg, hogy mi, játékosok dobjuk össze a pénzt a siófok-kiliti műfüves edzőpálya bérleti díjára – mondta Molnár Ferenc, aki annak idején a Honvéddal bajnoki címet szerzett, s jó néhány NB I-es meccset húzott le a Siófok, a BVSC és a Csepel színeiben is.

Nem a sárdobálásra

Mindig is szerettem a labdarúgást, de nincsenek hatalmi ambícióim. Egyszerűen nem értem Ferenczi László vádaskodásait. Magánemberként szívesen elmondom a véleményemet, de nem óhajtok belemenni sárdobálásba. Maradjunk annyiban, hogy a klub érdekeit az szolgálná igazából, ha Ferenczi László visszavonulót fújna, s meghúzódna a háttérben. Így feledésbe merülhetne talán, hogy mi minden történt az elmúlt időszakban – mondta Kovács Csaba, aki már korábban lemondott elnökségi tagságáról.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!