Jók és zsenik

„Az Európa-liga egy sz.r”. Még mielőtt azt feltételezné az olvasó, hogy megőrültem, jó tisztázni, hogy nem én illettem ezen szavakkal a második számú európai kupasorozatot, hanem Gabi, az Atlético Madrid csapatkapitánya. Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy nem szerda este fakadt ki a rutinos játékos, hanem még ősszel, az azeri Qarabag elleni, 1–1-re végződő hazai Bajnokok Ligája-találkozó után. Akkor sejlett fel, hogy a spanyolok csoportharmadikként csak az Európa-ligáért küzdhetnek majd. Tegyük hozzá, hogy azt azért általában megnyerik. Így tettek most is.

Szerda este éppen Gabi volt az, aki egy elegáns góllal végleg feltette az i-re a pontot a döntőben, hogy aztán percekkel később felemelhesse a kupát. Nyilván másként látja már a dolgokat a madridi kapitány, mint októberben, de azért annyi elég egyértelműen látszott a fináléban, hogy az Atlético igazából egy BL-csapat, míg az egyébként minden elismerést megérdemlő Mar­seille jelenleg még nem az. Főleg nem Payet nélkül, aki a meccs legnagyobb drámáját idézte elő azzal, hogy az első félidő derekán egy combsérülést követően sírva kért cserét. Utóbb kiderült, hogy eleve sérült volt, de a döntőt nem akarta kihagyni. Most a franciák azért szoríthatnak, hogy egyáltalán a vébére felépüljön a válogatott egyik alapembere.

S bár ez a döntő olyan tükörsima volt, hogy évek múltán talán csak az Atlético szurkolók tudják felidézni, azért akadt néhány olyan pillanat, amely alátámasztotta a futball örök érvényű igazságait.

Az egyik ilyen, hogy vannak kiváló labdarúgók és vannak zsenik. A határ pontosan kirajzolódik a fontos pillanatokban.

Valére Germain például remek focista, de Payet ziccer passzából idegességében az égbe rúgta a labdát. Ehhez képest Antoine Griez­mann az első helyzeténél addig várt, amíg az elvetődő kapus helyére nem tudta rúgni a labdát, a második ziccernél pedig az utolsó utáni pillanatban csippentett alá a lasztinak. Éppen csak annyira, hogy az utat találjon a hálóba. Ezen a szinten ezek a különbségek döntenek.

A meccs jelenete azonban mégsem a védelmi hibákhoz vagy a gólokhoz kötődik, hanem Payet lecseréléséhez. A könnyező játékoshoz több csapattársa is odament, megölelték, vigasztalták. És feltűnt köztük Griezmann is, aki baráti puszival próbált lelket verni elkeseredett, válogatottbeli játékostársába. Persze nem lehetünk biztosak benne, hogy ez a jelenet akkor is lejátszódik-e, ha nem egy nemzeti mezben fociznak, de így is megmutatott egyfajta sportemberi nagyságot. Ami meg persze szintén a zsenik sajátja.