Sztárvilág

2010.01.02. 13:47

Terry Black élet-halál közt lebegett!

Kis híján belehalt az újinfluenzába Terry Black. Az amúgy is súlyos beteg férfi nem kapott védőoltást, és olyan állapotba került, hogy már-már lemondtak róla az orvosok.

Kiskegyed Online

[caption id="" align="alignleft" width="334"] Terry Black mindent megtesz imádott gyermekeiért.
[/caption]Terry Black a gyerekeivel együtt nagyon várta már a decembert. Kisétáltak a lovas szánon érkező Mikulás elé, és ahogy adventkor szokás, díszbe öltöztették a lelküket. Dani és Fannika izgatottan készülődtek a karácsonyra, miközben apukájuk gőzerővel dolgozott szigetszentmiklósi kávézója megnyitásán. Úgy tűnt, a kis családnak nagyon szép karácsonya lesz, hiszen már az maga óriási ajándék nekik, hogy Terry tüdejéből sikeresen eltávolították a daganatot, és így továbbra is együtt lehetnek. A baj hirtelen jött, Terry Black szinte egyik pillanatról a másikra belázasodott.

„ Csak annyit éreztem, hogy kiszállt belőlem az erő. Negyven fok felé ment a lázam, és pokolian erős hasmenés gyötört. Befeküdtem az ágyamba, aztán a többit nem nagyon tudom” – emlékezik vissza a kórházi ágyán Terry Black.



Nem volt öntudatánál, és ha néha-néha pár pillanatra magához tért, azt kérte, hagyják aludni. A harmadik napon aztán az egyik barátja meglátva, hogy milyen állapotban van, azonnal mentőt hívott hozzá. A minden levegővételért megharcoló férfire már a mentőben felhelyezték az oxigénmaszkot.

„Az orvos annyit mondott, hogy nem értem volna meg a másnapot. Folyamatosan infúziót kaptam, és napról napra tért vissza belém az élet. Danika igazi férfi módjára viselkedik, ő vigasztalja az utánam síró Fannikát. Nagyon szeretem a gyerekeimet, és amikor szomorúak, a szívem szakad meg értük. Így mindent elkövetek, hogy minél előbb hazatérhessek hozzájuk.”

De akkor hogyan fordulhatott elő, hogy daganatos betegsége miatt az amúgy is kiemelt kockázatú csoportba tartozó férfi nem oltatta be magát?

„A háziorvosommal mindent megbeszéltünk, én pedig az orvosaim tanácsát mindig megfogadom. Úgy terveztük, hogy először a hagyományos, utána pedig az új típusú influenza ellen kapom meg a védőoltásokat. Az orvos ki is írta nekem az első szérumot, de bár körbeautóztam Budapestet, nem kaptam meg sehol. Mire sikerült hozzájutnom, addigra a másik típusú influenza megfertőzött."

Amíg a férfi a kórházban lábadozik, gyerekei az unokatestvérénél vannak.


„Nyáron az iwiwen keresztül valaki bejelölt ismerősnek, és azt írta, hogy rokonok vagyunk. Miután megírta, ki volt az édesapja, kiderült, hogy igaza van. Hosszú évtizedek után így visszakaptam az egyik unokatestvéremet, így a barátaim mellett most már az egyik unokatestvéremre is mindig számíthatok!”

Ezek is érdekelhetik