figyelő szemek

2021.09.06. 08:41

Autóval üldözték a szomszédok a balatoni betörőt

K.G.

A Marcali Járási Ügyészség gyorsított eljárásban, még az őrizetbe vétel ideje alatt állította bíróság elé azt a 46 éves férfit, aki egy balatoni családi házba próbált meg betörni, azonban a szomszédok tetten érték, és a rendőrök kiérkezéséig visszatartották. A többszörösen büntetett előéletű férfit vagyon elleni bűncselekmények elkövetése miatt korábban a Marcali Járásbíróság már 2 év 3 hónap fegyházbüntetésre ítélte. A vádlott szabadlábra kerülése után folytatta korábbi bűnöző életvitelét, és előbb Keszthelyen tört be egy ingatlanba, majd 2021 augusztusában megjelent Balatonmáriafürdőn is.

Egy családi ház ajtó melletti ablaküvegét az udvaron talált, nagy kővel bezúzta, azonban az az épületbe bemenni már nem tudott, mivel a szomszédok felfigyeltek a zajra, és kérdőre vonták. Tetten érése után a betörő elfutott a helyszínről. A két szomszéd azonban nem hagyta annyiban a dolgot, és autóval az elkövető után eredtek, a fellépésük eredményeképpen a menekülő férfi nem ellenkezett. Végül a marcali rendőrök őrizetbe vették az elkövetőt. A Marcali Járásbíróság nem jogerősen ismét bűnösnek mondta ki a különös visszaesőnek minősülő férfit, akire 2 év fegyházbüntetést és 3 év közügyektől eltiltást szabott ki, valamint az ügyészség indítványára elrendelte a letartóztatását is.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!