Vélem-én

2006.12.09. 15:20

Kegyetlen kegyelet

Úgy néz ki, nem csak ünnepelni, de temetni sem tudunk. Ezúttal Puskás Ferenc búcsúztatása esett áldozatul a „kákán is csomót kereső” magyar mentalitásnak és az ünnepeinken tapasztalt politikai csatározásnak.

SONLINE

Öcsi bácsi napok óta „címlapsztori” a legnagyobb hazai bulvárlapban. Naná, hogy nem legendás bal lába, hanem temetésének költsége okán. A hét csaknem valamennyi lapszámában azt firtatták a szerzők, mennyibe is kerül a búcsú, miért épp annyiba, s ha már annyiba, akkor annak miért csak közel felét állja a kormány? Különben is mire való ekkora gyászünnepséget rendezni — feszegeti tovább az illendőség és a kegyelet határait a bulvárlap. Mintha sugallni akarná: miért nem éri be a nemzet a nagy halott esetében is deszka- vagy funírkoporsóval és hétköznapi szertartással?

A méretes magyar hisztériakeltésbe egy nem bulvárlap is beszállt: politikát látott ott, ahol igazán nem kellene. A köztársasági elnök főhajtását illőnek találta, a miniszterelnök térdelését a koporsó előtt „kéjes narcizmusnak” (öntetszelgésnek, túlzott önszeretetnek). Ha fordítva történik, vitriolos tollú kollégánk bizonyára a főhajtást látja „kéjes narcizmusnak”, s a térdelést méltó tiszteletadásnak.

Nem tudom, hogy vannak vele, de szeretem, ha hagynak ünnepelni, és természetesnek veszem, ha engednek gyászomban elmélyülni. Utálom, ha fürkésző tekintetek ünnepen a kokárdám nagyságát méricskélik, gyászomban meg azt vizslatják, hány csepp könny gördült le az arcomon. Szeretnék végre olyan országban élni, ahol ünnepeinket, és gyászainkat nem rontja el senki.

Ezek is érdekelhetik