Színház, te drága!

Célegyenesben avagy célkeresztben – ahogy tetszik – a színházi törvény. A szakmai szervezetek péntekig fogalmazhatták meg gondolataikat. Ha más nem, a kaposvári, szolnoki, győri és soproni igazgatói kinevezések váltakozó hevességű purparléi rávilágítottak: időszerű rendet tenni a szabályozásban. Fenntartói, finanszírozási és munkajogi kérdések várnak válaszra, amelyeknek végül a nyugodt, politikai befolyásolástól mentes munkát kell garantálniuk. Akár baloldali a kormány, akár jobboldali. Akár baloldali a fenntartó önkormányzat, akár jobboldali.

A színháznak csak művészi irányultsága – vagy inkább értékrendje – lehet, politikai nem. Ha mégis lenne, nem színháznak hívnák többé, hanem politikai nagygyűlésnek. Értelmetlen tehát abban reménykedni bármelyik oldalnak, hogy ha az ő színházigazgatójuk – ez már magában önellentmondás – ül a direktori székbe, akkor a teátrum nekik kedvezően játszik. A közönség secperc alatt szagot fogna, és elpártolna a pártosságtól. A jó hatalom támogatja a színházat, és nem vár érte simogatást. És ha ráadásul pofonokat kap, azt sem veszi zokon, hanem tanul belőle.

Kaposvár sok mindenért szerethető. De márkanév a Csiky társulatának köszönhetően lett. Évtizedek munkájával. Nem mondom, hogy vakon higgyünk a színháznak – bár, ez sem elvetendő –, hiszen közpénzről van szó.

Nagyon is nézzük őket. Mit sem szeretnének jobban.