Vezető hírek

2020.12.17. 20:00

Újra várja utasait a kaposvári óriáskerék

Másfél hét szétszerelési és ugyanennyi összeszerelési idő. Ötmilliós összeszerelési díj. Ötven méteres magasság, harminc kabin, száznyolcvan utas. Három kör, nyolc perc alatt. Csupán néhány adat a Kaposváron hetekig eddig csak veszteglő óriáskerékről, amelynek világítása már a napokban jelezte, hogy hamarosan történik vele valami.

Turbéki Bernadett

– November eleje és december lett volna a kerék üzemelésének a szezonja. Pont amikor szünetelt – mondta az üzemeltető, Horváth Mihály. – Milliós nagyságrendű az anyagi veszteségünk, amit a kényszerszünet okozott, de megtettük a megfelelő óvintézkedéseket – tette hozzá a tulajdonos.

Hétköznap délután kettőtől, hétvégén pedig már délelőtt tizenegykor elindítják a kereket, hogy behozzák a lemaradást. A korlátozások az óriáskerékre is vonatkoznak, így este hétkor megáll majd, hogy mindenki időben haza érjen.

Horváth Mihálynak már az ükapja is az emberek szórakoztatására szegődött. Vurstlikban üzemeltetett különböző hintákat. A családnak van egy lakatos üzeme is, ahol az utóbbi időben Magyarország két legmagasabb óriáskereke látta meg a napvilágot. Az egyik jelenleg Pécsen van, a másik a kaposvári, amely egy éve készült.

– Mi terveztük és gyártottuk a szerkezetet. Korábban lengőhintákat, és mindenféle gyerekhintákat, céllövöldéket készítettünk. Most egy új fejlesztésen is dolgozunk, amely egyelőre maradjon titokban – mondta Horváth Mihály, akinek családját még az egykori Budapesti Vidámpark is szerette volna megnyerni szerkezetek készítéséhez, ám ők nem kívántak élni a lehetősséggel. A Kaposváron felállított óriáskereket tizennégy kamion hozta a megyeszékhelyre. Legutóbb Keszthelyen vitte ötven méter magasra utasait a harminc kabinos létesítmény, amelyre egyszerre száznyolcvanan férnek föl. A járványhelyzet miatt minden óvintézkedést megtesznek, hogy a hatfős kabinokat minden kiszálló utas után fertőtlenítsék, és arra is figyelnek, hogy oda csak egy háztartásban élők üljenek be.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!