Dagad a szemétbotrány: durvul az észak-déli hulladékcsata
Mik ezek?
XAmint megírtuk, a kormányhivatal számos ponton kifogásolta az új társulás megalakulásának körülményeit, majd a törvényszék elé vitte a kérdés eldöntését. Kiss Pál címzetes balatonföldvári főjegyző nemrég azt mondta, hogy „a somogyi lehet a legszigorúbb kormányhivatal az országban, mert más társulási megalakulásokkal is akadtak problémák, de sehol sem vitték az ügyet törvényszék elé”.
Balázs Árpád most rávilágított, hogy szerinte mi áll ennek a hátterében.
– A kormányhivatal vezetésében olyan személyi összefonódások vannak, ami álláspontunk szerint nem teszi lehetővé a tárgyilagos elbírálást velünk szemben – így a siófoki polgármester. – Állásfoglalásuk kialakításakor valótlan vagyonadatokból indultak ki, azokat támogatva, akik egyéni érdekből a társulás megalakulása ellen léptek fel. Egy erős önkormányzati társulás jönne létre a somi lerakó fejlesztése révén az ország egyik legkorszerűbb, a díjakat jelentősen csökkentő válogatóműjével, s ez a jelek szerint nem érdeke a kormányhivatalnak vagy támogatottjainak. A hivatalvezető korábban együtt dolgozott a Kapos-mentén szolgáltató KVG-ért azzal a Püspök Rudolffal, aki saját Facebook-oldalán tette közzé, hogy „tevékenységi, érdeklődési köre” a piacon újonnan feltűnt Zőőd Hulladékgazdálkodási Kft. Ez pedig velünk ellenérdekelt. Így aztán rögtön érthetőé válik, hogy miért akad számos, a valóságtól elrugaszkodott álláspont a kormányhivatal kifogásaiban. Ezek között egyébként tolerálhatókat is találtunk, melyeket ki is javítottunk. De az jól látszik, hogy részükről elfogulatlan elbírálásra nem számíthatunk.
Siófokon kifogásolják azt is, hogy a vadonatúj Zőőd Kft. szállítja például a hulladékot a siófoki földhivataltól mint kormányhivatali szervtől is, méghozzá Kaposvárra. A lényegesen közelebbi Somba szállító, helyi központú AVE Zöldfok Zrt. még árajánlatot sem tehetett...
A zimányi székhelyű Zőőd, máris villámgyors karriert futott be: 4,5 milliós éves szerződést kötött vele a somogyi kormányhivatal, 29 telephelyre. Juhász Tibor kormánymegbízottat még kaposvári alpolgármesterként másfél évtizedes munkakapcsolatot fűzte Püspök Rudolfhoz. Együtt dolgoztak akkor még a kaposvári közcégért, most viszont a kormányhivatal szerződése a KVG piacát rontja a sokak szerint Püspök-közeli céggel szerződve. Azt is megírtuk, hogy a zimányi kft. január 10-én kért hulladékszállítási- és kezelési engedélyt a regionális zöldhatóságtól, s már január 17-én engedélyt is kapott, jóllehet, hozzáértők szerint két hónap egy ilyen dokumentáció átlagos átfutási ideje. Sejtetni engedtünk már vidék-város, Szita-Juhász csatát is a háttérben ez ügyben, s mivel a jövő évtől csak többségi önkormányzati, vagy állami tulajdonú cégek szolgáltathatnak, előbb-utóbb akár önkormányzatok is felbukkanhatnak a Zőőd tulajdonosai között. Somogyi szemétcsata, észak dél ellen?
Érdeklődésünkre a Somogy Megyei Kormányhivatal nevében Soóky Krisztina kabinetvezető azt közölte: „A Siófoki Hulladékgazdálkodási Társulás kormányhivatalunk felé semmilyen elfogultsági kifogást nem nyújtott be. A kormánymegbízott irányítása alatt működő kormányhivatal mind törvényességi ellenőrzési és felügyeleti jogkörében, mind más ügyekben elfogulatlanul, kizárólag a hatályos jogszabályok figyelembe vételével járt és jár el.”
Nincs szükség száznégy igenre
2015-ig Siófok város tulajdonában van az összes felépítmény, a terület meg az államé – ezt Balázs Árpád a minap megszólaló négy, különböző kistérségben érdekelt észak-somogyi polgármester felvetéseire szögezte le válaszul. Butaságnak minősítette a siófoki polgármester, hogy mind a száznégy érintett település hozzájárulására szükség volna a somi lerakó fejlesztéséhez.
– Ez már nem része az ISPA-programnak, annak nem folytatása – magyarázta Balázs Árpád. – Új létesítmény épül, mely sem tulajdoni, sem pénzügyi kapcsolatban nincs a régivel. De amúgy is, a somi felépítményt 2015-ig Siófok város tulajdonában kell tartani, s azután majd valóban elszámolni a vagyonnal. Az állam pedig a saját területén annyiszor ad engedélyt beruházásra, ahányszor akar. Több okból sincsen szükség száznégy önkormányzat egyetértésére. Egyrészt a konzorciumi szerződésben a tagok átadták a döntési jogokat a konzorciumi tanácsnak, mely néhány éve egyhangúlag megszavazta a somi lerakó bővítését. Igen, még a tabi kistérséget képviselő Schmidt Jenő is. Meg a fonyódi, lengyeltóti kistérség képviselője is. Mostanra azonban az ordacsehi lerakó-környéki kistérségekkel megszűnt a párbeszéd, a somi fejlesztésbe nem vonjuk be őket, mert nem érdekeltek benne. Som fejlesztése mindenképpen megvalósul, az a településvezető pedig, amelyik kimarad, nemcsak a fejlődés és a környezetvédelem, hanem a saját maga ellensége is, mert néhány év múlva, ha a díjak kezelhetetlen mértékűre emelkednek, „el fogják zavarni” a választói...
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 3 hozzászólás érkezett-
3. fantáziád 2012. június 23. 19:04
A cikkben azt kifogásolják, hogy mit keres a ZöŐd Kft Siófokon, ahol az AVE és a somi lerakó közelebb van. A kritikusoknak üzenem (és egyben kérdezem) az AVE mit keres Kaposváron, ahol például a KVG közelebb van?
-
2. TÁLTOSÉNEK 2012. június 22. 13:35
Az a bizonyos konc - haj de nagyon fontos tud leni!
Marják is érte egymást böcsülettel.
"A kommunistáktól még nehéz lesz megszabadulni, mert senki sem olyan veszedelmes, mint egy bukott eszme haszonélvezője, aki már nem az eszmét védi, hanem a zsákmányt!"
Szegény Márai Sándor akkor még a FIDESZT nem ismerte! Bár ettől függetlenül igaza volt, hiszen egy tőről fakadt /metszett?/! -
1. tarzan66 2012. június 22. 12:16
FIDESZ- kontra - FIDESZ
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Szita Bence-gyermekgyilkosság | Így parkoltok ti! | Köszönöm édesanyám! | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Füstös János | Gelencsér Attila | Gruber Attila | Hoffmann Henrik | Juhász Tibor | Karvalics Ottó | Kolber István | Lamperth Mónika | Léhmann György | Monok Tibor | Móring József Attila | Ormai István | Pintér Attila | Prukner László | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Szászfalvi László | Szita Károly
Astronet – A nap gondolata
Érdekes, hogy mennyire ragaszkodunk a múltbéli dolgokhoz, még akkor is, ha a jövőnkről van szó. Ally Condie-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Grill, bogrács
Végre itt a meleg, a napsütés, a nagy kirándulások, kertészkedések ideje. Hajrá, ki a szabadba, és ha már ott vagyunk, sütögessünk is egy kicsit! Íme néhány grilles-bográcsos étel, de várunk minden bevált, tuti receptet tőletek is!





