Csak okosan

2020.11.06. 14:45

Kipróbáltuk a FreeBuds Pro vezeték nélküli fülhallgatót

Androidon és iPhone-on egyaránt fut, így a tiltások nem vesznek erőt a Bluetooth kapcsolatot használó kütyün.

Forrás: FreeBuds

Október közepén hozta ki a Huawei az új, prémiumkategóriás fülhallgatóját intelligens zajszűréssel, négy mikrofonnal, akár hét órás üzemidővel, gesztusvezérléssel – és a felső kategóriának megfelelő, pár forint híján hetvenezer forintos árcédulával.

Ebben a mezőnyben elvárható jó pár kötelező mutatvány.

Persze, hogy kattanva zárul a mutatós, vezeték nélkül is tölthető töltőtok, s apró zöld LED jelzi, ha elég szufla van a szögletes szárú, látványos holmiban.

A töltés – megint csak persze – mehet kábellel, vagy vezeték nélkül a tokban. Az utóbbiból való kiügyeskedés jelenti nagyjából az egyetlen problémát, amivel meg kell küzdenie a felhasználónak: nekünk vagy öt próbálkozásra sikerült kivenni a tokjából, annyira ragaszkodik a töltő mágneséhez. Így ugyan biztosan nem fog kiesni, de ezúttal a kézikönyveket módszeresen nem olvasóknak sem árt szemügyre venni a mellékelt apró ábrát, ami mutatja a helyes kivevés módját.

Ha sikeresen kiemeltük és párosítottuk, a FreeBuds Pro mindig azonnal, magától felismeri a készülékeket és csatlakozik;

okosan üzembe helyezi magát, ha fülbe teszik, s lecsatol, amint kiveszik onnan.

Az igazi nagy dobás az intelligens zajszűrésben mutatkozik meg, amely automatikusan minimálisra (40 dB) csökkenti a szélzajt. A kütyün lapozásos gesztusokkal, csippentéssel irányítható a zajszűrés három módja.

Kizárhatók a külső zajok, illetve felerősíthetők is: az okos zajkezelésnek – hogy meghalljuk a fontosabb külső hangokat – például akkor lehet értelme, ha forgalmas utcán használják,

a zajok teljes kizárása pedig lármásabb irodában vagy éppen edzőteremben jöhet jól.

Csippentéssel, lapozással irányítható a hangerő felerősítése és halkítása, a bejövő telefon felvétele vagy elutasítása, a zene lejátszás indítása és megállítása, a zeneszámok közötti ugrás. A fülhallgató belsején és külsején elhelyezett dupla mikrofonok a külső zaj intenzitásához alkalmazkodva, automatikusan válthatnak a zajcsökkentési módok között.

A fülbe helyezett mikrofon adatait felhasználva a kütyü önműködően optimalizálja a hangot a felhasználó fültípusához.

Az intelligens zajszűrés használatával mintegy négyórás folyamatos használatot nyújt, a szolgáltatás aktiválása nélkül hétórás üzemidőre képes a Huawei fülhallgatója.

Borítóképünkön a FreeBuds Pro

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!