Huawei Developer Webinárium

2020.11.09. 11:09

Magyar fejlesztők előtt is nyitva áll a hatalmas kínai alkalmazáspiac

Alkalmazásfejlesztők számára tart a világ minden tájáról elérhető, ingyenes, nyilvánosan elérhető webináriumot ma, 13 órakor a Huawei.

Forrás: Shutterstock

Az esemény fókuszában a hatalmas kínai alkalmazáspiacban rejlő lehetőségek állnak,

a résztvevők megtudhatják, hogyan érhető el, hogy egy app beinduljon és sikeres lehessen a világ legnagyobb, 1,3 milliárd mobilinternet-felhasználót magában foglaló piacán.

Mire kell figyelni, hogy ne vesszenek el a jogi és adatvédelmi szabályozások között, hogyan hidalják át a kulturális különbségeket és szerezzék meg szükséges képesítési követelményeket, illetve fejlesszenek olyan appot, amely népszerű lehet a kínai felhasználók között?

Az ide kattintva elérhető webináriumon többek között vezető kínai játékkiadók adnak betekintést a fejlesztői nehézségek és lehetőségek világába, és azt is bemutatják, hogyan érhet el komoly sikereket a Huawei AppGallery segítségével a Romániában fejlesztett nyelvtanuló alkalmazás, a Mondly.

A rendezvényen a Mondly példáján keresztül mutatják be, hogyan lehet sikerrel belépni a kínai piacra. A Romániában kifejlesztett és ma már több mint 60 millió felhasználót számláló Mondly azokat az egyre növekvő számú alkalmazásokat képviseli, amelyek nagy sikereket értek el szerte a világon, és megérettek az indításra Kínában.

Az előrejelzések szerint az okostelefonok terjedése Kínában rövid időn belül tovább növekedik, noha

a világ legnépesebb országában az okostelefon-iparra és a mobilhasználatra vonatkozó statisztikák már most is lenyűgözőek.

Az ország 1,3 milliárd mobilinternet-felhasználót számlál, és majdnem 100 milliárd alkalmazásletöltés történt 2019-ben Kínában. A mobilalkalmazásokon belüli globális költések felét itt költik el, mobiljáték-ipar pedig 15 milliárd dollár bevételt termelt 2020 első hat hónapjában.

A világ minden tájáról érkező fejlesztőknek ugyanakkor

komoly kihívást jelent a kínai piac. Az ismeretlen és időnként bonyolult jogi és szabályozási környezetben nehezen igazodnak el,

és problémát jelent számukra a sokféle követelménynek, így az adatvédelmi előírásoknak, fogyasztóvédelmi törvényeknek és a képesítési követelményeknek való megfelelés.

De kihívás az olyan alkalmazás létrehozása is, amely valóban jó visszhangot kap a kínai felhasználóktól. Ami ugyanis a nyugati ügyfelek számára elengedhetetlen termék, az könnyen nagyot bukhat Ázsiában, a fejlesztők pedig gyakran csak kapkodják a fejüket, hogy pontosan megértsék, miért nem sikeres az alkalmazásuk.

A fejlesztők gyakran nem tudják ténylegesen lokalizálni az alkalmazásaikat, és biztosítani, hogy az releváns legyen a kínai felhasználók számára. Számos kulturális különbséggel kell számolniuk, amikor egy alkalmazást kínai felhasználók számára készítenek, a nyelv megfelelő fordításától az olyan finomabb tényezőkig, mint a színek jelentése és a helyénvaló képek. Ezenkívül a fejlesztőknek meg kell érteniük, hogy az egyedi kínai okostelefon-felhasználói szokások és viselkedés miként befolyásolhatják az alkalmazás használatát.

A piacot teljes egészében ismerő kínai céggel való együttműködés ebben a tekintetben sokat segíthet a fejlesztőknek, mivel a helyi jelenlét a legtöbb fejlesztő számára elérhetetlen. Ebben igyekszik segíteni a Huawei és az AppGallery alkalmazásáruháza, amely már 490 millió aktív felhasználót gyűjtött össze világszerte.

A vállalat célja, hogy segítsen a tengerentúli fejlesztőknek Kínában sikert elérni,

ennek érdekében a következő hónapban számos új kezdeményezést indít, amelyek célja a globális fejlesztők és a kínai felhasználók közötti szakadék áthidalása.

Segítenek a fejlesztőknek legyőzni a törvényi akadályokat, valamint olyan eszközöket kínálnak, amelyek lehetővé teszik az alkalmazások valódi lokalizálását a kínai piacon.

A kínai piac megnyitásának egyik legjelentősebb kulcsa a Huawei AppGallery, amely nem csak a fejlesztőknek nyújt segítséget a felhasználók megszerzésében, a bevételszerzésben és a minőségi felhasználói élmény biztosításában, hanem tanácsadási szolgáltatást is nyújt a szabályozással és a megfeleléssel kapcsolatos információkkal.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!