Szülő lett Tóbiás és Sára

2018.05.02. 11:05

Kikelt a gemenci feketególya-pár első fiókája

Napokon belül a testvérei is követhetik.

A gólyaszülők, Tóbiás és Sára fiókája május 1-jén este kelt ki, a többi három fióka világra jötte napokon belül várható – áll a Gemenc Zrt. közleményében.

Tóbiás idén is elsőként érkezett meg az országba a fekete gólyák közül, március 2-án délután szállt le gemenci fészkére, párja, Sára március közepén jött meg. Helyreállították a fészküket, az első tojást március 29-én rakta le a tojó.

A gólyák életét webkamerán keresztül is figyelemmel lehet kísérni – Tóbiásét már 2013 óta -, ez nemcsak a szakembereknek nyújt fontos információkat, hanem az erdőgazdaság természetvédelmi szemléletformálásában is sokat segít, hiszen több iskola tanulói rendszeresen figyelik a gemenci gólyák életét az interneten. A webkamerák képeit figyelő érdeklődők, szakemberek és tudósok csak szemlélői a költésnek, akár sikeres, akár sikertelen, hiszen ezek az események egyaránt hozzátartoznak a természet rendjéhez.

Magyarországon a jelenlegi ismeretek szerint mintegy 380-420 pár fekete gólya fészkel, közülük körülbelül 40 pár Gemencben. Az itteni populáció a világ legnagyobb sűrűségű feketególya-állománya. Többségük március 15-e körül érkezik meg a gemenci erdőbe. Az első fiókák május elején jönnek a világra. A kirepülés akár már július közepén megkezdődhet, de zömmel augusztus 10-e körül zajlik. Ezután néhány hetet még a fészkelőhely közelében tartózkodnak, majd útra kelnek. A fekete gólyák két fő vonulási útvonala közül az egyik a Gibraltári-szoroson, a másik a Boszporuszon át vezet.

Borítókép: Gemenc Zrt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!