nem veszélytelen

2018.11.26. 16:43

Vegyi napernyővel lassítanák a felmelegedést a kutatók

Az egyelőre még csak elméletben létező forgatókönyv, bár bizonytalan kimenetelű és nagyon vakmerő, technológiailag megvalósítható és rendkívül olcsó megoldás lenne.

A napsugárzást tompító kemikáliákat permeteznének szét a kutatók a Föld légkörében a globális felmelegedés lassítása érdekében – derült ki a Harvard Egyetem és a Yale Egyetem kutatóinak tanulmányból.

A szakemberek szerint a sztratoszférikus aeroszolinjekció (SAI) néven ismert geomérnöki beavatkozással felére lehetne csökkenteni a klímaváltozást okozó hőmérséklet-emelkedés mértékét.

A kutatók egy külön erre a célra kifejlesztett repülőgéppel permeteznének szét a sztratoszféra alsóbb rétegeiben – nagyjából 19,3 kilométeres magasságban – nagy mennyiségű szulfátrészecskét, hogy azok visszaverjék a bejövő napsugárzás egy részét a világűrbe.

Az Environmental Research Letters című folyóiratban publikált tanulmány szerint 3,5 milliárd dollárból (994 milliárd forint) lehetne elindítani 2033 körül egy 15 évesre tervezett SAI-projektet, amelynek éves működési költsége átlagosan nagyjából 2,25 milliárd dollár lenne.

A kutatók szerint a projekthez olyan repülőgépet kellene kifejleszteni, amely nagyjából 20 kilométeres magasságban repül és 25 tonnányi rakomány szállítására képes.

A szakemberek ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy mindez csupán egy elméletben létező forgatókönyv, amely bár bizonytalan kimenetelű és nagyon vakmerő, technológiailag megvalósítható és rendkívül olcsó megoldás lenne.

A sztratoszférikus aeroszolinjekciónak számos negatív következménye lehet: a világ egyes részein aszályt vagy szélsőséges időjárást okozhat, megrongálhatja a termőföldeket és közegészségügyi fenyegetéssé is válhat.

Mindezeken túl pedig nem oldaná meg a globális felmelegedésben kulcsszerepet játszó szén-dioxid-kibocsátás egyre növekvő problémáját.

Borítókép: Egy földműves nézi a fonnyadt hajtásokat az egy hónapja tartó aszály miatt kiszáradt rizsföldjén a Szöultól mintegy 390 km-re, délre fekvő Muanban 2017. június 7-én.

Forrás: MTI/EPA/Yonhap

Ezek is érdekelhetik