pénztárca

2017.10.21. 08:03

Olcsóbb lehet jövőre a jogsi megszerzése

Magyarországon 2016-ban közel 118 ezren rugaszkodtak neki a KRESZ-vizsgának, 101 ezren közülük sikerrel vették a jogosítványhoz vezető út első akadályát. Ez a szám évről évre emelkedik, de nem mindenki engedheti meg magának az ezzel járó költségeket.

A kormány azt tervezi, hogy – életkortól függetlenül – 2018-tól ingyenessé teszi az első KRESZ- és elsősegélyvizsgát. Sőt, a tervek szerint átvállalná az állam a díját, ha valaki digitális formában, e-learning keretében végzi el a tanfolyamot. A tapasztalatok szerint ugyanis ebben a formában eredményesebb lehet az oktatás és a vizsgák is.

Magyarországon jelenleg 920 képzési szerv oktathat B kategóriás jogosítványhoz szükséges ismereteket. Érdemes körültekintően választani és alaposan átnézni a képzés feltételeit. Arra is van ugyanis bőven példa, hogy az egyes iskolák által nyújtott szolgáltatás messze elmarad az ígéretektől.

A Nemzeti Közlekedési Hatóság előtt nem ismeretlen ez a jelenség, ezért folyamatosan arra törekszik, hogy a korrekt képzési gyakorlatot erősítse és megfelelő tájékoztatással segítsen választani a megyei kirendeltségein és a honlapján is.

Eközben a szakma egy része a többfázisú jogosítvány bevezetését szorgalmazza, mert szerintük ez jelentősen csökkenthetné a végzetes balesetek számát.

Igaz, a jogosítvány megszerzése drágább lenne. Az egy- vagy kétéves próbajogsinak Európában már vannak mért eredményei. Ausztriában két éven át csak úgy lehet használni a próbajogosítványt, ha az autóban olyasvalaki is ül, akinek már van vezetői engedélye és a papírt csak akkor véglegesítik, ha az ifjú sofőr a két év alatt nem követ el komolyabb közlekedési szabálysértést, emellett vezetéstechnikai tréningen is részt vesz.

Miután az osztrákok bevezették ezt, a fiatalok körében 36 százalékkal csökkent a balesetek száma. Több fázisban lehet megszerezni a jogosítványt Német­országban, Svájcban és Szlovéniában is. Norvégiá­ban a kötelező tananyag részeként kell vezetni csúszós úton, Svédországban pedig az ecodriving, vagyis a takarékos autózás begyakorlása is a jogsi megszerzésének feltétele.

Borítókép: Kovács Tímea tanuló vezető látható a visszapillantó tükörben, amint gépjárművezetői gyakorlati vizsgára készül a Budapest Főváros Kormányhivatala Közlekedési Felügyelősége Budaörsi úti oktatási központjának udvarán.

MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Ezek is érdekelhetik