Gazdaság

2015.09.16. 17:02

Tejes válságkezelés 2,9 milliárdból

Agrárdiplomáciai siker vagy cseppnyi segítség a termelőknek? Somogyi szakértők úgy vélik, hogy a lassú döntések helyett a tejágazat sürgős beavatkozásra vár.

Harsányi Miklós

Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter szerint kiemelkedő agrárdiplomáciai siker született az agrárminiszterek luxembourgi tanácsülésén, Magyarország 2,9 milliárd forint rendkívüli agrártámogatást kap válságkezelésre. Fazekas Sándor szerint ez komoly segítség a tejtermelők és sertéságazat számára. A távirati iroda beszámolója szerint emlékeztetett arra: az unió 500 millió eurós támogatási csomagot különített el, ebből 420 millió eurót az adott tagországok kapták "nemzeti boríték" formában, a tejtermelésben mutatkozó árcsökkenés, az orosz embargó valamint az aszály okozta károkra is figyelemmel. A miniszter hangsúlyozta, hogy Magyarország támogatása abszolút értékben és arányaiban nőtt, hiszen most 2,9 milliárd forintot kapott, míg 2009-ben hasonló helyzetben egymilliárd forintot.



Keszthelyi István, a mosdósi Mawa Kft. ügyvezetője szerint az alacsony tejárból fakadó forgalomcsökkenés több mint négy hónapja tart, amit  a növénytermesztésből származó bevételből próbálnak majd fedezni. Félőnek nevezte, hogy a tejágazat harmatgyenge anyagi teljesítménye miatt fejlesztések tolódnak el, rossz esetben elmaradnak.
– Ha egy beteg infúzióra szorul, akkor olyan drasztikus beavatkozásra van szükség, ami a lehető legrövidebb időn belül eredményt hozhat – fogalmazott. – Nem szabad húzni az időt, hathatós döntéseket vár a tejágazat.

– Minden plusz támogatási forint eredmény – így Baranyai Sándor, a mezőgazdasági termelők érdekvédelmi szövetségének somogyi elnöke. – Az viszont kétségkívül sokakat foglalkoztató kérdés, milyen hatékonyan  osztják el majd a forrásokat a döntéshozók. Szerintem néhány elvnek feltétlenül érvényesülnie kell: a szarvasmarha-állomány nem zsugorodhat tovább, s a termelőkön kívül a feldolgozók működését is mindenképp szükséges biztosítani. Olyan gazdasági környezetet kell fenntartani, ami szavatolja ezt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!