Ország-világ

2020.11.14. 08:55

Kóbor János drámai vallomása: vége az Omegának

Kóbor János már nyáron is nagyon féltette az Omega jövőjét, hiszen az ő korukban egy év kényszerpihenő is veszélybe sodorhatja a folytatást. Bár Mecky júliusban még óvatosan fogalmazott, mára biztos abban, hogy a koronavírus végleg tönkretette a legendás zenekar jövőjét.

Kóbor János egy percig sem tagadja, rettenetesen el van keseredve. Úgy érzi, egy élet munkáját tette tönkre a koronavírus. A 77 éves énekes teljesen kizártnak tartja, hogy az Omega valaha talpra áll, hiszen az ő korukban már akár egy év kényszerpihenő is végzetes lehet.

„A sorsunk megpecsételődött, az Omegát végleg megölte a koronavírus.

Már nyáron is nagyon tartottam ettől a második hullámtól, sajnos az aggodalmam nem volt alaptalan. A mi esetünkben azért rosszabbak a dolgok, mert egy hatvanéves zenekarról van szó, bőven hetven év feletti tagokkal. Egy év nekünk már nem ugyanaz, mint egy fiatalabb művésznek” – mondta szomorúan a Ripostnak Kóbor, aki legfeljebb annak örülhet, hogy teljesen jól van annak ellenére, hogy bőven benne van a veszélyeztetett korban.

Kóbor János, Omega együttes énekese. foto: Kallus György 2017.11.21.
Fotó: Kallus György

 

Igaz, ez annak is köszönhető, hogy nagyon fegyelmezetten viselkedik. Rendkívül ritkán hagyja el a lakást, amikor pedig mindenképp ki kell mennie az utcára, azt csak maszkban teszi, amit humorosan csak szájkosárként emleget.

Kóbor arra is kitért, hogy van most az Omega legendás billentyűse, Benkő László, akit az elmúlt két év testileg és lelkileg is rettenetesen megviselt. A legfrissebb hírek szerint kénytelen otthonában lábadozni, mert sem a bevizesedett tüdeje, sem a járvány nem teszi lehetővé, hogy kellő időt töltsön a szabadban.

„Laci fizikailag ugyanolyan állapotban van, mint eddig. Otthon lábadozik, természetesen gyakran, naponta beszélek vele telefonon. Ha jobban belegondolok, neki bizonyos szempontból még jót is tesz a koronavírus-helyzet, mivel a rendeletek értelmében nem tud elmászkálni, muszáj otthon pihennie” – mesélte Kóbor.

Ezek is érdekelhetik