Ország-világ

2021.01.06. 05:32

Párcsere: egymás feleségébe volt szerelmes a két magyar színész

Cseke Péter és Trokán Péter családja évtizedes barátsága közismert, ám azt kevesen tudják, hogy miként is indult a kapcsolatuk.

„Ha valaki arra gondol, hogy ágyról ágyra járás vagy melegváltás volt köztünk, annak csalódást kell okoznunk”

– kezdi Cseke Péter a Best magazinnak adott korábbi interjúban.

„Még a hetvenes években, főiskolás korunkban jártam Athinával. Egy korosztály voltunk a későbbi feleségemmel, Bernadette-tel, de ő operett tanszakot végzett, mi Athinával prózát hallgattunk. Dettyt nem is ismertem, csak fényképeken meg címlapokon láttam, évekkel később mutatkoztunk be egymásnak, de akkor már nem jártam Athinával – idézi a life.hu.

Lassan negyven éve együtt...
Fotó: Bors

 

„Mi pedig Trokán Péterrel körülbelül ugyanabban az időben szerettünk egymásba. Majdnem hat évig éltünk együtt. És gondolom, miközben Péter belém volt szerelmes, nyilván már ő is nézte Athinát a címlapokon” – tette hozzá Sára Bernadette.

„De csak miután Dettivel szakítottunk, akkor jöttünk össze Athinával! Ez már a nyolcvanas évek legelején történt” – mesélte Trokán Péter.

„Azt gondolom, hogy

nincs abban semmi rendkívüli, hogy mi fiatalon keresztben voltunk párok. Ez is csak azt bizonyítja, hogy a hasonló emberek vonzzák egymást”

– mondta Papadimitriu Athina.

Ezek is érdekelhetik