bankók

2017.07.24. 20:00

Elsejétől nem fogadják el a kétezreseket és az ötezreseket

Már csak egy hétig lehet a régi 2000 és 5000 forintos bankjegyekkel fizetni, mert ezeket a címleteket a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kivonja a forgalomból.

Augusztus 1-jétől már csak az idén márciusban megjelent, megújított barna 2000 és sárga 5000 forintos bankjegyekkel lehet fizetni, ezt követően a kereskedők nem kötelesek elfogadni a régi, bevont címleteket. A határidő után azonban díjmentesen beválthatók minden bank- és postafiókban még három évig, a jegybanknál pedig húsz évig azonos címletű törvényes fizetőeszközre is cserélhetők.

A biztonsági elemei és képi megjelenése tekintetében is korszerűbb bankjegyeket a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2014-ben kezdte el kibocsátani. A bankjegyeken lévő portrék és képek nem változtak, de számos új biztonsági elemmel rendelkeznek – közölte korábban Gerhardt Ferenc, az MNB alelnöke. Az új ötezres címlet esetében a sárgás alapszínt nemzetközi és hazai fókuszcsoportos kutatások alapján választották ki. A felmérés szerint a lakosságnak fontos, hogy egyes bankjegyek egyszerűen és magabiztosan azonosíthatók legyenek, és a sárga alapszín éppen a megkülönböztethetősége miatt jó választás.

Ezek is érdekelhetik